Gondoltam, felteszem ide is első kötetem:
Határok és takarók
2019.12.01. 15:06 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: vers könyv link online kötet 2017 határok és takarók
Ady írta
2019.11.03. 13:34 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: király magyarország idézet boldogság aktuális sirály publicisztika relatív béka probléma nemzeti ady önmagad mérték nem én írtam még mindig ma is megbékél
,,Ami egy kis porszem dobása, egy kis véletlen epizódja a világerők tusájának: nekünk rettenetes katasztrófa. Mert oh, kicsivel vagyunk mi emberek jelentősebbek, látóbbak és eszesebbek a tekenős békánál, vagy a viharban vijjogó sirálymadárnál, s a mi dolgaink éppen nem lényegesek a mindenség erőinek eredője előtt... Hát bánkódjam azon, hogy a király haragszik? Avagy fájjon a nemzeti engedmények sorsa? Vesződjem ostoba problémákon? Hogy vajon kiknek van igazuk, a tőkéseknek, kik kegyetlenek, de szép dolgok művelői, tiszták, ápolt kezűek s kellemesen élők, avagy az elnyomottaknak, kik vadak, rosszindulatúak, piszkosak és kellemetlenek? hogy világosság jő, vagy reakció?... Milyen kicsinyek, milyen bolondosan nagyképűek, pojácák e problémák az igazi problémák mellett... Így, mikor a világ lázban ég, nagy izgalmak és nagy szenzációk korában, rávezetődik az emberlény az egyetlen igazságra: az élet az, aminek tartod; célja önmagad, boldogsága az, hogy önmagaddal megelégedve megbékülj mindennel..."
Kifogás
2019.10.27. 19:07 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: vers veled kérdés miért baj nincs te kifogás szabadvers rövidke önellentmondás
Miért mentegetőznek úgy,
hogy „…semmi baj veled…!”,
amikor a bajuk
van, és nagyon is veled?
Nem őrizem jegyzetemet
2019.09.11. 19:03 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: mobil vers jegyzet mező ady vén képernyő szféra másodkézből aksi rövidke szusz
Már vénülő aksival
szorongatom mobilom,
már elhaló képernyőn
jegyzet-ezrem kopogom.
Nem tudom, miért, meddig bírja szusszal,
és bármi szférák közt még olvasható,
de járnám vadászmezőki ledjeit,
mert pixeljein én vésődtem, hahó.
Bögrékből rumostea-örvény
2019.08.04. 11:27 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: vers utca történelem meleg világ kocsma apokalipszis virág tea békéscsaba hús világvége folyó sötét amszterdam egyedül külön szerető comb átmenet rum záróra korty örvény kufirc félbehagyott kékhaj
Vele pedig végül rumosteákat ittam. Túl már túl sok mindenen:
valahol a világ végén. Vagy két külön világban éltünk? – majd azok
véletlenül találkozott szélein. Korszakaink utáni deren-
gésben, Földbolygók és történelmek romjain, ketten, közös halmazok
szövedékbe lépve és menedékünkért összeülve kisvárosi,
rozzant lebujok egy-egy árnyas sarkán. Koccintgatva az átmeneti
apokalipszisunkra – majd a másnapi új időkre. Míg pár kocsi
tovább nem vitte, új vizekre, úgy ülhettem ott vele, már temeti
kivérzett énem, és teheti is az újjal, mit csak akarna,
hogy így legyek neki ne csak szellemben, de altesten is jó haverja,
párszor meg is tette, én is vele, és ekkor, csakis, talán enyém lett
kicsit végre, ha így ért véget egy-egy felelőtlen mindegy-taverna.
Beléfeledkezhettem: mint a teába, mellyel az örvénybe lépett.
Előtte máshonnan érkezett, és én válhattam neki a „réSzeged”,
és külön rész-egészeinkben eggyé-ölelkezhetett a részeg-ész,
és kezem fogva, arra, egy eddig-ez-sem-volt szédülésbe vezetett,
bár ő volt a kisebb, én férfi, mégis ő húzott beljebb, mint gyermeket,
odalent sötét volt, de jó meleg, és közben zavaros, eszeveszett,
kiismerhetetlen. Fojtogató. Ez volt a világa. Betekinthet-
tem kicsit, hogy talán még otthont fordíthassunk belőle, kitisztulva
benne – de hogy inkább egyhamar el is veszítsem. Én meg a bögréje
alján maradtam fekve. Hogy tovább se értsem, talán még évek múlva
sem, mi történt, hol löttyent ki félre. Vagy én lettem csak egy újabb „még ne”,
és egy lecke is, hogy bűntudatokkal nézzünk össze egymás tükrére,
és sose térhessünk vissza ugyanúgy arra a kavargó örvényre?
Kortyaink forró kis folyóiból. Mikről, megbeszélve világaink
dolgait, hosszan, sziporkázva, úgy képzeltem közben el-el, hogy végig
lecsurgatom rajta is. A vékony hasán, a két combján, mely kikacsint
szoknyái alól rám, és fehér bőrén és bódító rum-csermelyén míg
utazok le még és húsvirágát csókolgatom, onnan is feliszom.
Talán lenn azon a puha, sötétszürke, „uras”, „kúrós” szőnyegemen,
amit ki is mondtam, de, mint végül sok máshol sem, oda se fektettem.
Szerettem volna a reszelője lenni még. Jóbarátként, vagy gondos-
kodó, akármi férfiképként, akit, ha olykor áthív, elintézni,
egy kéznél lévő vesszőként bármikor a rendelkezésére állni,
a dolgos napjaink után egymás otthonos ölében megpihenni,
vagy egy-egy magányosabb napon kisegíteni az ágyon, csak pontos
és felelősségteljes feladatvégzéssel, és ha kell, büntetőn is
el-ellátni a baját. És hogy közben én hogy szerettem is, soha ki
se mondtam. Talán ő se hinné. Mindegy, amit csak leírok, e nőn is
már csak a tökmindegy jegyében zajlik, folyik, folyik és nem mossa ki
az én történelmemből semmi. Az övékből? Talán eltűnök végre.
Mindegy, hogyan mesélem. Csak kereshetem őket, ha eljön egy reggel,
hogy sehol se legyenek. Őt is, talán Békéscsabán találnám mondjuk,
vagy egy messzi amszterdami labirintusos utca mélyén mereng el
új kis igazságokon. Csak én maradok végül nélkülük, kilépve
kiürült kocsmánkból, a hideg fényre, ha az a bor-ködös, koszlott lyuk
is kiűz magából, mert záróra múlt. Más-utcák, hol senki se jár ma,
hol nem vagytok semerre, ő se, egy elnéptelenedett hazaútra.
Szám sarkában még rumosteáját kutatva, mint itthonhagyott árva,
ki évről-évre, kiégetten, új meg új utolsó köröket futva,
úgy fekszem le: miért is nem lettem a sötét kortyokba belefojtva?
Magános pásztoróra
2019.07.26. 18:58 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: vers játék maga mag magány ön önnön rövidke szavacskák
Magán vagyok.
Önnön magán.
Önnön magam.
Önön magom.
Éjjel a Sörfőzdénél
2019.07.23. 17:37 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: vers utca sör gps vörös autó asztal álom kocsma köd vágy hiány magány éjjel haza ady vendég terasz felhő meglepetés ágy matrac távolság gőz sehol záróra délibáb nem szeret sörfőzde képzet alvás előtt kékhaj
,,És sehogyse vagyok"
(Ady Endre)
A sötétben hazafelé lépek.
Fejemben a megfáradt gőz,
mi alkohollal keringőz,
és úgy úsztat ki a városból
a széllel az este. Meg benne szerte ülepedve
a munkanapi bosszúságok meg a más elviselt dolgok
egész heti mocska, és a hétvég csak-megpihenni-kedve.
Itt kinn gyér-lámpás csönd, magamban bárhány dühöset is mondok,
némi plusz fényt és zajt hoz még, míg kanyarodom, csak ez a kocsma,
hogy a záróra előtt pár hőbörgő vendég még odabenn időz.
Tán be is térhetnék. Úgymond, kanyarból egy körre. De bocs, ma
nem, szólok fordulva a saroknak, és megyek tovább. Mert minek is?
De egy pillanatra, tényleg csak pillanatra, mint váratlan dizőz
egy színpadon, eszembe jutsz, a sörfelhőm kivetítőz ide is:
amíg itt járok, az árnyban, másodpercre elképzelem, hogy ott várnál.
Hogy leparkoltál a kocsma előtt. Hisz most erre úgyse számítottam.
Tök titokban jöttél, és GPS-t bökdösve kerested a kormánynál,
tán teszünk pár kört is, beülés előtt, hogy gázpedálod én is nyomjam,
a teraszán meg, zárórát letojva, letáborozva egy asztalnál,
ott is megtárgyalnánk, újragyártva a világot, milyen lesz a jól-van,
majd muszáj is maradnod, mert vörössörrel már nem ülhetsz a volánnál,
és meg kell nézni, több hely vajon melyik ágyon vagy melyik matracon van.
Aztán lépek egyet meg egyet még, és persze eltűnik ez a ködkép.
Ugyanazok hangoskodnak benn, én meg ugyanúgy járok kinn az úton.
A legtöbb dolog túl szép, hogy igaz legyen, én rég tanulom e törvényt,
jobb, ha pár utca után árva karommal ezt is álmaimba nyújtom.
Megszoktam e sötétet, e csöndet is. Hogy képed is néha délibáb,
és van, hogy szólnék, de mint egy csak képzeletbeli barátom, sose szól,
és furcsának-született ködünk ettől is csak hidegebb és még lilább,
és mint sok más az életben, egy-egy kanyarban kisiklik, elpacskerol,
csak nézhetem képzeted az éji utcán: hiába. Mert tudom, inkább
már úgy vagy ott is, mintha nem is lennél. Hogy nem vagy sehol.
Nem vagy sehol.
Pedig úgy volt
2019.07.16. 09:48 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: budapest család fű veszélyes bár jobb tojás békéscsaba haverok bullshit amszterdam andy warhol duma külön pedig sztriptíz likőr folyam zsombó nem szeret sörfőzde szeleburdi ócska kufirc érdemel airbnb odi et amo nem értés kékhaj
* Kékhaj-folyamok
pedig úgy volt, hogy, és most megint felsorolhatnék egy csomó mindent, nem kéne ugyanazokat, nem kéne ismételnem folyton őket, pedig úgy volt, talán, azt még nem mondtam, hogy nem csak a Tisza-parton tépünk, de Amszterdamba is kiugrunk ketten, egyszer kijelentetted velem te is meggondolatlanul, elmegyünk füvessütiért a helyre, ahol már jártam és szétcsaptam magam, tulajdonképpen neked kipróbáltam, és sztriptízbárba is elmegyünk ironikusan mulatni, te mentél párszor sztriptízbárba is lány létedre, ezt is jól tudom, mindenre emlékszem, többre, mint hiszel, hát hogyhogy pont erre ne, és totál inkognitóban is lennénk, mert azt se tudják, kik vagyunk egymásnak, és hogy kerülnénk oda ketten, de biztos mókás lett volna a csatornaparton este szédelegni és úgy lőni egy elmosódott képet rólad, és nem értenék, mégis ki volt ez a lány, és hogy mehettünk ki, hogy egy ottani Airbnb-ben bekábulva lovagoltassalak, és még pedig úgy volt, azt is mondtuk játékból, hogy ide a sörfőzdébe is kijössz hozzám, úgyis sokáig nyitva van, olcsó a sör és van elég matracom, a szüleim lófaszt se szólnának, megszoktak már tőlem mindenféle vendéget és alakot, hát mi újat is mondjanak, sőt, nem is feltétlen kellett volna találkoznotok és bájcsevegnetek, de persze, nem tudod, hogy milyen jó fejek, és simán jót dumáltatok volna, és azt se tudod, hogy a tesóim meg az oldalbordái meg azoknak a tesói meg a további oldalbordák még milyen jó fejek, és ahogy kimentettem neked egy gyűszűnyi, sőt, egy kis üvegcsényi tojáslikőrt a szokásos éves főzésünkből, azt hittem, következő karácsonyra már itt leszel mellettem és te is jössz berúgva-mókásan főzni a következő éves adagunkat, és még pedig úgy volt, hogy, hogy, hogy, hogy, hát honnan-hova soroljam ezt mind, hogy a békéscsabai Andy Warhol kiállításra eljössz velem és ott is kiveszünk egy ócska szobát és ott is maszatolunk, meg akárhányszor Pesten jártunk az elmúlt hónapokban, mindig külön-külön, és szobáinkban, legalábbis egymás nélkül, folyton baszatlanul, és még pedig úgy volt, hogy összejön jobban nekem az élet és el nem halogatok el ennyi mindent és talán jobb party is lehettem volna neked épp ezért, hogy még mindig ott tartok, hogy folyton nálad voltunk kénytelenek csinálnunk, mert albira még mindig nem telik és otthon lakom, és a jogsit is elkótyavetyéltem, mintha végtelen időm lenne még rá, és idővel nem lenne nehezebb és nehezebb betanulnom és átéreznem, reflexszé fejlesztenem eazt a sok szart, hogy mi a faszt csináljak a kereszteződésekben és hogy ne törjem össze magam egy sztrádán előzgetve egy német gyorshajtó barmot, és a többi dolgaimmal se haladok annyira és még mindig csak várok, hogy jobb fej és vonzó legyek, de hogy is képzelem ezt, és pedig úgy volt, hogy közben nem is tudtam igazán, hogy mit is akartam, és némelyik ponton te se tudtad, állítólag voltam egy ideig életre ítélve nálad és beleléptél volna ebbe az utcába, csak rájöttél, azt mondtad, hogy úgy érezted, valamiért mégse működnénk úgy, és állítólag csak meg akartad kímélni magunkat a szaródástól, mert ennél sokkal értékesebbnek tartasz, meg ilyen bullshit-ek, és fel nem fogom, hogy a francba raksz össze ilyen legóelemeket és miért vágod el a fonalat a nulladik mozdulatnál a bombahatástalanító leírásban már rögtön, és közben én se tudtam, hogy szeretlek-e vagy meg akarlak-e csak még egyszer kúrni és lazán lelépni tovább, mert nem érdemes ilyen minden haverom szemében szeleburdinak mondott és veszélyesnek figyelmeztetett lánnyal szenvedni tök feleslegesen, mint ebben az elmúlt több mint félévben, mert még ezek is ezt mondják, hogy jobbat érdemlek, mint te is ilyesmit mondasz, jobbat tenálad, mondod te, na persze, kurvára hitelesek ezek a dolgok azoknak a szájából egyenesen, akiknek az adott helyzetben pont nem kellek, ja, valami szupernő még biztos jön, csak pont egyikőtök se lehet az, pedig úgy volt, hogy megértem magam és helyre teszem ezt az egészet, és pedig úgy volt, hogy még téged is megértelek, de már csak helyre tehetnélek, ha már tudnálak még, úgyhogy csak gyűlöllek-és-szeretlek, de főleg szeretlek talán, hogy folyamatosan csak ne értselek
Budapest mélyén
2019.07.15. 17:05 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: budapest vers keresés kocsma vágy sötét telek rom anett kufirc rövidke
Romkocsmák rejtekén merültem, bolyongva kerestelek.
Tehetetlenné nyomott az instás, távoli bámulás.
Sosem ismerhetlek, sötéten tátong egy üres telek,
valahol fekszel, föléd árnyként törtet az a bárki más.
Inti Chavez Perez írta
2019.06.25. 18:30 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: tömeg viselkedés svéd idézet maga rossz akarat beszólás akadály bánásmód egyén kiközösítés ki vagyok én különc nem én írtam elítél inti chavez perez kilóg a sorból
,,Beszólunk olyanoknak, akik nem illeszkednek be, rosszul bánunk azokkal, akik az árral szemben úsznak, de így rosszul bánunk saját magunkkal is: hosszú távon saját magunkat akadályozzuk meg abban, hogy azok legyünk, akik valójában lenni akarunk."
Egyre többen
2019.06.24. 17:42 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: telefon katasztrófa csók szív kéz miért káosz akarat sors ex ölelés dac bolond párok tanács elcseszett univerzum cérna kolléga ragaszkodás kényszer folyam kétség fail kusza kufirc a többiek kékhaj nem akarja lebeszél
* Kékhaj-folyamok
egyre többen tanácsolnak el inkább tőled, el-elfordulnak a kezdeti lelkesedéstől, el-elvetik a pillanatnyi jó ötletet és már lebeszélnének az egészről, „Bolond lyukból bolond szél fúj”, mondja az egyik, ahogy a legutóbbi egyik újabb képtelen sztorid tolmácsoltam egyik asztalomhoz, nem is érdemes már pazarolni az időmet meg a türelmemet meg az energiámat egy ilyen, ezt mondta, szeleburdi nőre, nekem meg csak bevésődött és szinte naponta eszembe jutogatott ez a hegyibeszéde-eleji szólás, „Bolond lyukból bolond szél fúj”, hogy lehet, hogy még sose gondolkodtam el, mit is jelent ez igazából, és vajon tényleg erre-e mondják, hogy vajon tényleg úgy megy-e, mint nálad, hogy baj bajt követ, furcsaság furcsaságra rakódik, és ha próbálnék menni utánad, egyre mélyebbre nyílik ez a véletlen örvény és kicsúszik az én lábam alatt is a talaj, pedig semmit nem csináltam, csak körülötted történnek az egyre vadabb fail-ok és kapkodva próbálnám nyugodt mederbe terelni a senki-se-akarta-volna történetünk és csak sajátos idegességbe sodródom én is a szükségtelen, nekem-minek-kéne-ez-is malőrjeidtől, hát le kéne lépnem, be kéne rekesztenem ezt a szálat, pedig nem is vagyok ott, csak elérni próbállak, amit a világ meg a félresikló életed nem hagy, de valójában te sem, csak nehéz belátnom, és egyre többen lesznek hirtelen a semmiből hívók és mondják, hogy azt kéne látnom, hogy az univerzum nem akarja biztosan ezt, pedig igazából nem az univerzum, csak te nem akarod láthatóan, valószínűleg, mindenki ezt mondja, de akkor is, vajon miért ezek a kettőségek, hol engedések, hol kitáncolások, és vajon mi a baj velünk, de hogyha egyszer együtt kellene lennünk, akkor úgy lesz, még az a kollegina is ezt mondja, aki kezdettől szurkolt és tanácsolt, és azelőtt még azt mondta, még nő létére is sunázna téged, de láthatóan folyton elterelnek minket a véletlenek, meg persze te magad is, ezt szeretjük folyton el-elhallgatni rólad, de biztos a sors keze meg minden, hogyha ennyire hibákat hibákra halmoz minden, akkor biztos az is csak egy intő jel, hogy ne is próbáljam meg inkább, és egyre többen felejtik el azt is, hogy engem is hajthatnak közben mégis minden karambolunk ellenére valami tüzelőanyagokként többféle kényszer, talán a bizonyítási vágy, talán a csakazértis dühe, talán a megkezdett kibimbózás feladni nem tudása, hogy megvoltunk készen már többször is egymás szájában és egymás kezében, hogy a farkam is többféle irányból lelandolt már az árkodba, be volt vetve már a leszállópálya, és megvoltak a további tervek is félmondatokban és elhamarkodott képzeteimben, és nem, nem, nehéz lemondani egyszerre mindről, és ahogy fogynak az el-elvágott cérnaszálak, persze, hogy próbálkozgatok még mindig, mint próbálkoztam valaki-mások felé is, amikor szintúgy szépen el-elveszni és lassan porig égni látszott minden, és felém is annak idején a lemondott-visszamondott és elengedett megint-mások, hát lássuk be és valljuk be, gyarlók vagyunk és mind ezt csináljuk, te is próbálkozhattál már valakik felé, talán az exed felé is, akiről tudom, hogy szintúgy próbálkozott már nálad, mert elmondtad, mint még annyi mindent, csak azt az egyet nem tudtad sose mondani, hogy menjek én is már végre a picsába innen, mert nem tudod, mit akarsz, és talán néha én sem, de amíg még azt mondod, mint amikor a legutóbb hívtalak, miután azelőtt meg te hívtál fel több hét után engem, hogy „Én is ölellek téged”, addig lehet, tök mindegy, hogy melyikük mint mond, mert könnyű el-eltéríteniük rólad, mert ők nem voltak ott, nem nézték végig belülről, mint mi, és persze, hogy nehéz megérteniük, hogy miért küldünk most is még mindig nyomoronc szivecskéket egymásnak, és vajon miért mondhatod ennyi hátralépés után is, hogy ölelsz engem, és mi a faszt várhatok még és hogyhogy nem engedtem teljesen ezt az egészet el, hogy gondolatban, állva egyedül egy szétverném-a-pofájukat boldog egymás-karjában-álló párocskákkal teli villamosmegállóban a sötétben, még mindig ketten állnuk itt, és a telefonban mind a ketten minek mondjuk, hogy „Ölellek”, mert még ha ennek az egésznek mi értelme is, és ha nem is tudják mire vélni ezek a többiek, még így is, még mindig én is ölellek téged
Szeretném még egyszer
2019.06.22. 18:29 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: munka visszatekintés emlék orr szoba test reggel részeg mell segg ötlet hang békéscsaba sötét ébredés fantázia ágy piercing takaró bimbó folyam kar fekvés lovagol kufirc fufru hazaindulás alvás előtt még egyszer kékhaj
* Kékhaj-folyamok
szeretném még egyszer látni a kis kerek sárgadinnye melled, nem is tudtam elég jól megnézni a főleg-sötétben, se a reggeli, már kicsit kimondatlanul kínosabb, másnapon elszégyellős, meg haza- vagy munkába-sietős öltözködéseinkben, csak sötétben láttam igazán, de a helyzet egészét át se értékelve meg se figyeltem magamnak, csak ahogy a félhomályban lovagoltál, és főleg a számmal meg a nyelvemmel éreztem, és ott se az alakjára figyeltem elsődlegesen, hanem ahogy hirtelen megéreztem valami kattogósat, valami fémet a bimbóidon, amiről nem is tudtam előtte, és az alakjának meg a tetszésének feltérképezése helyett is már inkább csak azt figyeltem, milyen egy ilyen mütyürrel és a bimbóddal egyszerre eljátszadozni a számban, és szeretném még egyszer látni a kis kerek sárgadinnye melled azért is, mert lehet, hogy minden szerelmesszerű kilengés és ironikus álromantikus cselekvés helyett végül is legfőképp persze, hogy erről szól ez, ez lehetett végig a lényeg, de akkor vajon miért is nem tudtam inkább úgy bolygatni végig nekünk ezt a szálat, hogy a kupakolás legyen a lényeg, és miért nem tudtam inkább udvarlód helyett is inkább amolyan dugópajtiddá válni, hogy vajon a fellépésem ment ilyen irányban félre, vagy úgy láthattad, hogy alkalmatlan lehetek rá, hogy még erre is, és szeretném még egyszer látni a kis kerek sárgadinnye melled még azért is, mert nem láthattam elégszer, mert túl hamar lett vége, ha egyáltalán vége lett, vagy még csak szarakszol az egésszel, és hirtelen eljön még az újabb hempergésünk, de ott leszek, tutira mondom, mentálisan is az ágyadban, nem csak sodródom a pillanattal, mint ezeknél utólag úgy látszik, nem figyeltem eléggé, mert megtörténtek ugyan, de mintha nem is használtam volna ki teljesen a helyzetet magamnak, nem úgy, mintha nem tettem volna magunkért eleget éppen, mert mi tagadás, eléggé odatettem magunkat a karomban és akkorát keféltünk, hogy panaszunk erre nem lehet utólag, de lehet, hogy mégse volt elég akkor-ott, nem tudom és még ezügyben is elbizonytalanodom, de jónak jó volt, úgy tűnt, és mégiscsak újra akarnám nézni, mint megállítani a filmet, hogy megnézzem jobban az ölemben akkor a tested, és az enyhén nyitott szájú, sebet kapósan lecsukott szemű arcod, meg ahogy egész máshogy kócolódott alattam a hajad és simult félre a fufrud, de ezekből úgy tűnik, mintha még is emlékeznék az egészre és mégis ott lettem volna, nem csak egy félemlékes pornójelenetet néznék vissza, derengnek részeg emlékemből a kis hálószibatitkok, tudom, mit mondtál, amikor megfordítottalak, vagyis csak sejtem, vissza próbálva idézni, de a hanglejtésed, az minden esetre megvan, ahogy kiéreztem belőle a bizalmad és hogy mintha már sokkal régebb óta ismernénk egymást, ilyen játszadozóan hozzám-szóló hangon, ebben volt benne, hogy egymásé vagyunk kicsit, a közvetlenkedő egymáshoz szólásainkban abban a hévben, és szeretném még egyszer látni a kis kerek sárgadinnye melled nem csak így prütykölve, hanem egy nyugodtabb, sehova nem sietős ébredésben, eljátszva reggel is a testeddel, ráérve, mint abban a lopott kábé félórában-órában, ahogy munka előtt még feküdtünk, és azt beszéltük, egy kiállításra-utazva is egy csabai motelszobát is akár kikérünk, ahova végül nem is mentünk, mert mint a tested viszontlátása, ez is elmaradt, elmaradt, pedig jó volt az úgy az a pillanatra felszisszenő ötletláng is, ahogy kigyúlt a szemedben, ahogy még rajtad feküdtem még egy kicsit akkor, indulás előtt, reggel, mielőtt még félreszálltunk két-két irányba, mint valami zajtól megijedt madarak, mert az volt az utolsó fekvésünk úgy, hogy csak mi és egy vékonyka pokróc, de emlékszem arra az elkenődött sminkre, a bababőrös képbe oda nem illően befénylő orrpiercingre és a félresiklott hajra, ilyenkor mintha emlékeznék, mégiscsak emlékeznék, mintha láttam volna nappal is alólam a betakart melled, mielőtt már tényleg megnéztem felöltözésedben a fekete tangás feneked is, ahogy ki kellett kászálódnunk az ágyból, hogy siessünk a kicseszett dolgainkra a városban, de még néha elképzelem, ahogy a magaméban már egyedül fekszem, akár elalvás előtt, akár felkaparni próbálni magam egyedül az aznapi szarokba, mert lehet, még kicsit ott maradtam veled abban az egyre távolibb ágyban, meg a másik, azóta be sem feküdt panziószobánkban
Lakik bennem
2019.06.10. 11:37 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: vers lélek hollywood bizalmatlanság elzárkózás greta garbo rövidke magánakvalóság
Lakik bennem, meg kell mondjam, egy kis Greta Garbo,
mint amúgy vele még több mindenki más. Ez persze
furcsán hangzó, de elmondható, mit ért a tarkó:
hallottam, milyen csöndben, bezárva élt és messze
kerülte a nyüzsgést, a fényt, végzet asszonyaként
is (az nyilván nem vagyok). Inkább csak otthon trónolt,
lefüggönyzött szobáján, köréje passzolva kért
sérelmeit, ami mind csak sötéten hajbókolt
neki. Na és ez az, ez, amit annyira értek,
miben kicsit magamra ismernék: tán csalódások,
túlzott bizalmatlanságok, mik így kiheréltek,
ezekből lett már sok, hogy többé ne kelljenek mások,
mint hamis képzetek Hollywood árnyas oldalán.
Hogy ne pezsegjek odakint, csak hordják alám
e rossz világ dolgait, minden fanyarságot meg
a múltam, hogy ridegen lenézhessem onnan:
mint aki nem ámul már el a tévhitek dalán.
Karom, karod
2019.06.07. 15:14 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: vers játék cool busz dilemma emlék csók gondolkodás este út kérdés mező ölelés fura barát képzelet létezik hiába állomás grecsó hangya értelem ágy távolság illat zseb húg megálló puszi szövetség kar ágyas váll derék kapocs kufirc utalásos odi et amo nem értés kékhaj
Én úgy ölellek, hogy nem ölellek. – Néha csak álltam. Mert milyen
lenne amúgy is már, tán bosszantón, túl-csomót csak csüngeni rajtad.
Mint kis srácok meg csajok köröttem a megállókban, sebtiben
látva, hogy kar-karba lógnak, és pont e pár irritáló alkat:
szóval talán, ily undorom láttán, már csak ezért se akarnám?...
Meg túl megfontolt volnék? Bevallom. (Már mindent.) „Most nem szerencsés!”,
gondolván, mérlegelve: „Közelebb hajolnám – vagy ne?” A karnál,
egy puszinál… És így lesz macsós cool-ságomból: még el is felejtés?
De ott lenn, egy-egy megállónknál, ha minket talált ott az este,
és nem fogtam át derekad se, mint e más fiúk-lányok egymást,
beszélve, de elválaszt-e egy éjjeli busz, fél szemmel lesve,
bár nem, de benn ugyanúgy öleltelek. Meg képzeltem miegymást.
Mert mindegy, a karom épp rajtad volt, vagy zsebemben, vagy korláton,
közben ugyanúgy tiéd volt, és részletkérdés, ott voltam-e még
vagy ketten kétfele jártunk. Nem számítva, újra mikor látom,
ahogy nem-fogva fogtalak egy busznál, utadon szállva még vég-
ig kísértelek (ha nem kísértettelek?), és a messzi ágyon,
hova egyedül mentél, még maradtam veled ott is magamban,
kis hangyaként elalva, az illatmezős válladon… S e vágyon
mit se kialva, tovább fialva, fel így is virradva gyakran,
és tűnődve nappal sok máson is, hiszen csupa kérdés is vagy –
vagy voltál? Nem is tudom, mikor melyik időnket használjam már.
Ilyen ez a különös játék. Hogy bajokból és jókból, kis, nagy,
melyik volt épp, és mikor hogyan? Vagy mi az, mi ép és mi romvár,
mi menthető, mi elveszett? Mi lehetett-volna, mi úgyse-nem?
Mi volt, ami okozta, mi szőtt hálónkba valami egységet?
Honnan e vonzalmak, és e megbocsátások, hol a kulcs ezen?
S túl mindenen: mi eteti, élni még, e furcsa szövetséget?
Mi ez a kapocs, mely vonz és taszít? Hol kerestet, hol búcsút int,
hol volt-ágyasként gyűlöl-és-vágy, hol elveszett húgomként kezel.
Tán értelme sincs, de menne, legalább segítni, bármit, megint,
vagy rájöjjön, miért is keres még. Ha egyáltalán létezel.
Ha valódi voltál valaha is, nem délibáb, hallucinált,
ópiumálmom, képzeletbeli kis barátom, s egy-egy lopott
ölelésünk, csókunk, ágycsatánk, ami véletlen valóra vált,
akkor már nem történt így hiába sem, és az emlék sem kopott
tovább. S tán ez hajtotta karom is: hogy néha feléd nyúlt, néha
távol tartott, és most sem tapint. S hogy már távolabb vagy, úgy támad
pár emlék: hogy is tehettük volna másképp? Tán, ha nem is még ma,
de egyszer meglehet pár válasz. És fejlődnék vele: elindulva
egy megrekedt úton, állomásról állomásra… Más-én, de nyúlva
még azzal a régi karral… Hogy hátha mehetnék még utánad.
Megvan még
2019.05.28. 15:28 | gébence | Szólj hozzá!
Címkék: film tavasz könyv sör fű hét hónap vörös csók szeged pendrive tok tél jobbik április mars tér játszótér pad szemüveg csillagok haver pótlás grecsó trainspotting eltűnt elmaradt ncore folyam jate tarján annie hall fülig jimmy picasso kalandjai kufirc scott pilgrim van valami furcsa és megmagyarázhatatlan kékhaj rossz versek
* Kékhaj-folyamok
megvan még mindig az a pár film is, a pendrive-omon, az nCore-ról leszedve, amik köztünk néha szóba kerültek és amikről úgy volt, hogy majd megnézzük együtt, le van még töltve a Trainspotting 1-2. is, amik már mióta tervedben voltak, de még mindig nem került sorra, le van még töltve a Scott Pilgrim is, de csak, tudod, az úgymond rikító kék hajad miatt, mint abban a csajnak, na jó, kicsit a randiság miatt is, félig-meddig, hogy úgy talán udvarlok neked és bunyóznék érted, mint abban a filmben, és még a többit is letöltöttem volna szép sorban, amikről még szó esett és felírtam, a Picasso kalandjai ezért-azért, az Annie Hall ezért-azért, és tudom is én, mi még, sőt, a Rossz verseket is még mindig van, hogy hetente párszor rá-ránézek, felkerült-e már, ha már a VAN valamit már megnézethettem veled, de máskor meg mondtad, hogy a filmnézés úgyis egyszemélyes tevékenység inkább nálad, és már ebből tudhattam volna, hogy egyhamar filmnézve bagzani úgyse fogunk, persze lehet, hogy csak könnyűégésű elragadtatások és meggondolatlan belelovallások mondattak ki annyi mindent velünk, félre, és azért éltem bele túlságosan ennyire magam, hogy azt is higgyem, még mehetnek majd sorban az ágyból a filmek, és megvan még mindig az a könyv is, amit neked írattam alá a Milkában Grecsóval, amikor fröccsözött mögöttem, és amikor nem tudtál jönni, pedig aznap délután pont találkoztunk is még, ahogy hazaindultál a Mars térről, és a várótermi csórós telefontöltésem és időelcseszős kávézásom közben megláttalak, szóval neked írattam alá az én könyvpéldányom, így már oda is kéne adjam, spontán adtam volna, aztán szülinapi ajándéknak is mehetett volna, de úgy eltűntél, ez itt az eltűnt csókok nyomában című regény talán, hogy ez már csak utó-utó-nagyon-utó-szülinapivé válik, amikor elvileg, mert megint azt mondtad, úgy tűnik, újra látlak, és megvan még mindig az az óvszer is a pénztárcámban, amit, nem, már tényleg nem is tudom, melyik talinkra igyekezve rakhattam el, mert nem számítottam rá, hogy ágyasságunk csak eddig bírta ki, vagyishogy, remélem, ez is csak egy leküzdendő átmenet, és amikor utoljára alhattam veled, már nem várhattam ennél többet, és megvan még mindig az a dzsoja is, amit még valamelyik állítólagos közelgő közös szívásunkra vettem, úgy képzelem, egy tarjáni lakótelep valami legalja verméből hozhatta az a jobbikos haverom, aki így már alkalmi dílerem is, egy szemüvegtokba raktam, jobb híján, és azóta is ott rohad az alufóliájában, a szemüvegem helyett, még akkor vettem, amikor elkezdett végre tényleg kitavaszodni, és megbeszéltük, hogy most, hogy kizöldült, mi is fogunk egy kis zöldet, de aztán ez is csak a levegőben maradt, mert hol máshoz volt kedved, hol nem értél rá, és már nem is látlak hetek óta, aztán amikor április 20. jött és a 420-ünnep pedig úgy képzeltem, kiülünk a rakpartra elszívni, mint ahogy ott csak ezzel a hülyével szoktam néha, vagy hogy megint bekocsmázunk, mint télen tettük a hidegek elől folyton, hova a faszba tűnt ez is el már, és mondjuk a Fülig Jimmy-ben bevörössörözve, mert sok helyen vörössöröztünk akkor még, de ott például még nem került sorra, amikor ez az egész nagy úgymond kocsmatúra félbeszakadt, csak kicsit kellett volna odébbsétálnunk a Szent György téri játszótérre, és egy padon ott szívtuk volna, sőt, kérhettem volna még többet is, hogy egészen bekészüljünk, és mivel hónapok óta nem nyúlhattam már ugyanúgy hozzád, mint akkor történt párszor, valahogy, véletlen, már nem is tudom, hogyan, de megtehettem és megtörtént velünk, azt kérdeznéd kéjes elszállással, „Meg akarsz dugni, mi?”, tudva, hogy úgyse engedted meg már régóta az édes tévedésünk és szinte úgysem reménykedek ilyesmiben, félig fel is adtam, elvetettem az ilyesmi ötletet, én meg azt válaszolnám, már nem is tudom, mit, egyszer beszívva még elképzeltem és kitaláltam, és hogy talán meg is nyalnád hozzá az arcom, és a mellkasomra tennéd a kezed finoman, mint valaha a Jate teraszán, amikor először kaptalak le ott, talán azt válaszolnám, „Újra és újra”, vagy hogy már nagyon sok hempergést kell bepótolnunk az elmúlt hónapokból, vagy mondani hirtelen nem is tudom, mit tudnék, bámulnék és a cigivel a kezemben, a hideg csillagaink felé, talán csak szállni próbálnék utánad
Utolsó kommentek