* Kékhaj-folyamok
megvan még mindig az a pár film is, a pendrive-omon, az nCore-ról leszedve, amik köztünk néha szóba kerültek és amikről úgy volt, hogy majd megnézzük együtt, le van még töltve a Trainspotting 1-2. is, amik már mióta tervedben voltak, de még mindig nem került sorra, le van még töltve a Scott Pilgrim is, de csak, tudod, az úgymond rikító kék hajad miatt, mint abban a csajnak, na jó, kicsit a randiság miatt is, félig-meddig, hogy úgy talán udvarlok neked és bunyóznék érted, mint abban a filmben, és még a többit is letöltöttem volna szép sorban, amikről még szó esett és felírtam, a Picasso kalandjai ezért-azért, az Annie Hall ezért-azért, és tudom is én, mi még, sőt, a Rossz verseket is még mindig van, hogy hetente párszor rá-ránézek, felkerült-e már, ha már a VAN valamit már megnézethettem veled, de máskor meg mondtad, hogy a filmnézés úgyis egyszemélyes tevékenység inkább nálad, és már ebből tudhattam volna, hogy egyhamar filmnézve bagzani úgyse fogunk, persze lehet, hogy csak könnyűégésű elragadtatások és meggondolatlan belelovallások mondattak ki annyi mindent velünk, félre, és azért éltem bele túlságosan ennyire magam, hogy azt is higgyem, még mehetnek majd sorban az ágyból a filmek, és megvan még mindig az a könyv is, amit neked írattam alá a Milkában Grecsóval, amikor fröccsözött mögöttem, és amikor nem tudtál jönni, pedig aznap délután pont találkoztunk is még, ahogy hazaindultál a Mars térről, és a várótermi csórós telefontöltésem és időelcseszős kávézásom közben megláttalak, szóval neked írattam alá az én könyvpéldányom, így már oda is kéne adjam, spontán adtam volna, aztán szülinapi ajándéknak is mehetett volna, de úgy eltűntél, ez itt az eltűnt csókok nyomában című regény talán, hogy ez már csak utó-utó-nagyon-utó-szülinapivé válik, amikor elvileg, mert megint azt mondtad, úgy tűnik, újra látlak, és megvan még mindig az az óvszer is a pénztárcámban, amit, nem, már tényleg nem is tudom, melyik talinkra igyekezve rakhattam el, mert nem számítottam rá, hogy ágyasságunk csak eddig bírta ki, vagyishogy, remélem, ez is csak egy leküzdendő átmenet, és amikor utoljára alhattam veled, már nem várhattam ennél többet, és megvan még mindig az a dzsoja is, amit még valamelyik állítólagos közelgő közös szívásunkra vettem, úgy képzelem, egy tarjáni lakótelep valami legalja verméből hozhatta az a jobbikos haverom, aki így már alkalmi dílerem is, egy szemüvegtokba raktam, jobb híján, és azóta is ott rohad az alufóliájában, a szemüvegem helyett, még akkor vettem, amikor elkezdett végre tényleg kitavaszodni, és megbeszéltük, hogy most, hogy kizöldült, mi is fogunk egy kis zöldet, de aztán ez is csak a levegőben maradt, mert hol máshoz volt kedved, hol nem értél rá, és már nem is látlak hetek óta, aztán amikor április 20. jött és a 420-ünnep pedig úgy képzeltem, kiülünk a rakpartra elszívni, mint ahogy ott csak ezzel a hülyével szoktam néha, vagy hogy megint bekocsmázunk, mint télen tettük a hidegek elől folyton, hova a faszba tűnt ez is el már, és mondjuk a Fülig Jimmy-ben bevörössörözve, mert sok helyen vörössöröztünk akkor még, de ott például még nem került sorra, amikor ez az egész nagy úgymond kocsmatúra félbeszakadt, csak kicsit kellett volna odébbsétálnunk a Szent György téri játszótérre, és egy padon ott szívtuk volna, sőt, kérhettem volna még többet is, hogy egészen bekészüljünk, és mivel hónapok óta nem nyúlhattam már ugyanúgy hozzád, mint akkor történt párszor, valahogy, véletlen, már nem is tudom, hogyan, de megtehettem és megtörtént velünk, azt kérdeznéd kéjes elszállással, „Meg akarsz dugni, mi?”, tudva, hogy úgyse engedted meg már régóta az édes tévedésünk és szinte úgysem reménykedek ilyesmiben, félig fel is adtam, elvetettem az ilyesmi ötletet, én meg azt válaszolnám, már nem is tudom, mit, egyszer beszívva még elképzeltem és kitaláltam, és hogy talán meg is nyalnád hozzá az arcom, és a mellkasomra tennéd a kezed finoman, mint valaha a Jate teraszán, amikor először kaptalak le ott, talán azt válaszolnám, „Újra és újra”, vagy hogy már nagyon sok hempergést kell bepótolnunk az elmúlt hónapokból, vagy mondani hirtelen nem is tudom, mit tudnék, bámulnék és a cigivel a kezemben, a hideg csillagaink felé, talán csak szállni próbálnék utánad
Utolsó kommentek