Sokszor eszembe jut az a tizenegy, évekkel ezelőtti nyári nap. Hol Makón, anyósomék konyhájában ülve, ahogy barátnőjével, Mónikával egyszer csak Párizst beszélik ki, mert utóbbi lánya, Blanka épp oda van. Én is tudnék sajátos párizsi útról beszélni, de nagyon hirtelen…
Mikor már majdnem tobzódna körülöttem a hétköznap,eleinte szinte észre sem veszem. A függöny felőlkis résén befut a Nap, és kinn kergülten, mint két őzbak,szedi négy lábát körbe mamlasz kutyánk is, míg ledőlismét. Felette madárviták – vég nélkül. Fényes zöldbentávoli, kisvárosi gépmocorgás,…
Utolsó kommentek