Két falat vagyok az új tányérodon, egy örökké-élő, meg egy csak amúgy. Úgy vegyelek szájra, és úgy végy szádba, hogy maradjon belőlem néhány proton, és mi szaftom, velőm volt, te szép kába, jóllakva, míg jön másik, ezzel aludj.
Kifilézett és félig-csócsált hallá lettem tőletek, tört gerincem a szélére kotorva kis tányérokon. Alattatok bárhányszor hittem, leszek még főétketek, mind csak kóstolás volt. „Többit a macskáknak hátrébbdobom.”
A legjavam és fő cafatjaim mára tibennetek. Használtan keringek szemétledobók…
Ez hát a szimatszatyrom, benne a sapkám, a kabátom, a borotvám, egy pár konzervdoboz, ami tányérom és poharam, rájuk is karcoltam a nevemet. Ez volt az a szög, amivel írtam. Drága volt: kapzsi szemektől rejtegetem. A táskában még egy pár gyapjúzokni, meg személyes…
Utolsó kommentek