Mert hányszor becsaptam ott én magam mögött, egynéhány nap, három év alatt, de hányszor. Mindig döngött egyet-egyet, bamm, durr, dámm, zorr.Mintha nem fát lökdösnék, hanem kőrögöt. Csoda, hogy nagy-össze-rommá nem dörrögött. S hány más csapta még így… Azelőtt… Azután… És hogy csapódhat azóta…
és mi ténferegnénk ketten azon a jégen(akár ott is)karjaink fognánkölelőset pózolva a képen
de szemcsés lenne mert befénylene mögülünk az a nagy épület(nevét sem tudom)de meglenne párosunka lájkok a gratukmeg bennünk a kitartó szédület
és…
Utolsó kommentek