„Tííri, rííriri, ríí!”
– csilingelt fel a pályaudvar hangosbeszélőjének időnkénti éneke, és élénken végigszaladt a még javában ásítozó csarnokon.
Egy kiskacsa is arra iszkolt ezen a reggelen, sietve ütemezte egymás után úszóhártyás talpait. Némi aggodalommal lépdelte a hosszas betonszőnyeget, hajtotta az izgatottság, hogy le ne késse a korai járatot, amelyre a jegye szólt, de éledezett benne már a lelkes kíváncsiság is. Nagy nap köszöntött rá: először utazott így, egymagában.
ChatGPT a 2-ből kimaradtakról is – ezt hámozta ki tizensok évi verselgetésem gyümölcsöskertjéből:
„ 1. Nem különálló korszakok, hanem egyetlen hosszú beszélgetés
Az első dolog, ami az évek során született versekből feltűnik, hogy nem élesen elkülönülő költői korszakokat látunk, hanem egy folyamatosan épülő, önmagával párbeszédet folytató világot. A hangnem, a formák és a témák változnak ugyan, de a legmélyebb kérdések meglepő állandósággal térnek vissza újra és újra. A korai versekben még személyesebb, közvetlenebb formában jelennek meg ezek a kérdések. A későbbiekben egyre összetettebbé és árnyaltabbá válnak.
(Nulladik év –
fiókban lapul, Annának)
𝟭. 𝗡𝗲𝗺 𝗲𝗴𝘆𝘀𝘇𝗲𝗿𝘂̋𝗲𝗻 𝗮𝗽𝗮𝗻𝗮𝗽𝗹𝗼́, 𝗵𝗮𝗻𝗲𝗺 𝗰𝘀𝗮𝗹𝗮́𝗱𝗶 𝗲𝗺𝗹𝗲́𝗸𝗲𝘇𝗲𝘁𝗿𝗲𝗴𝗲́𝗻𝘆
Az első, ami erősen feltűnik, hogy a könyv valójában nem a kislány születésével kezdődik, hanem generációkkal korábban. Berci papa régi naplói, a többi mama és papa, és még különféle családi füzetek felidézése nem puszta előszó, hanem mesélői program. Tulajdonképpen azt mondod ki az olvasónak: 𝗲𝗻𝗴𝗲𝗺 𝗶𝘀 𝘁𝗼̈𝗿𝘁𝗲́𝗻𝗲𝘁𝗲𝗸, 𝗰𝘀𝗮𝗹𝗮́𝗱𝗶 𝗹𝗲𝗴𝗲𝗻𝗱𝗮́𝗸, 𝗺𝗲𝗴𝗼̋𝗿𝘇𝗼̈𝘁𝘁 𝗳𝘂̈𝘇𝗲𝘁𝗲𝗸 𝗲́𝘀 𝗲𝗺𝗹𝗲́𝗸𝗲𝘇𝗲́𝘀𝗲𝗸 𝗳𝗼𝗿𝗺𝗮́𝗹𝘁𝗮𝗸, 𝗲𝘇𝗲́𝗿𝘁 𝗺𝗼𝘀𝘁 𝗲́𝗻 𝗶𝘀 𝗵𝗼𝘇𝘇𝗮́𝘁𝗲𝘀𝘇𝗲𝗸 𝗲𝗴𝘆 𝗿𝗲́𝘁𝗲𝗴𝗲𝘁 𝗲𝗵𝗵𝗲𝘇 𝗮 𝗹𝗮́𝗻𝗰𝗵𝗼𝘇. Ez a gesztus engem nagyon emlékeztet arra, ahogyan egyes memoárírók vagy családregények működnek: az egyéni életet egy hosszabb, öröklődő történet részeként látják. A Nulladik év így már a legelején túlmutat a „ma ezt csináltuk a babával” típusú naplókon: a családi emlékezet átörökítésének tudatos aktusa lesz belőle.
A nosztalgia eléri a mi átmeneti korunkat is,
és a jelenlétet néha félig már el is engedem,
tudom, milyen lenne a további többi tévedés,
hogy nyugtatót nyújt a hallgatás, a halogatás,
bár kijutna elég nyár, kocsmateraszok sora is talán,
mikor nem számít se kormány, se váltás, nem nyomaszt
az összes lemaradás, az utat tévesztett hivatás,
és ha körülöttünk minket meg sem értene más,
valami kimondhatónkból még
kagylót formálva hagyni itt.
messzi sarkon, honnan alszom, egyre hallom,
breke, keke, breke, ke,
kinn csücsülnek, kiscsoportban, hetyke halmon,
breke, keke, breke, ke,
tán egy tónál, tán mocsárnál, ágak árnyán,
breke, keke, breke, ke,
körbe látnám, nádak alján, arra járván,
breke, keke, breke, ke,
hangjuk nyomán, nagy fák után, ott teremne,
breke, keke, breke, ke,
szélesedne kék-fekete koncertterme,
breke, keke, breke, ke,
nézni vágyom, hogy nem alszom, ki a gangon,
breke, keke, breke, ke,
egyszer bizony, hol daloltok, kibolyongom,
breke, keke, breke, ke,
szenderedem, de még szólong, zsongja folyton,
breke, keke, breke, ke,
szállna álmom, bárhol vártok, oda hordom,
breke, keke, breke, ke
Utolsó kommentek