mng
„a csókok íze, a fények,
a gitár, a koncert és a filmek”
(Esti Kornél: Panodráma)
Életünk képeit nem fotózza senki.
Ha bármit visszanéznénk, sok apróság
csak, mint rejtett magvakat takaró rózsák,
mi az összes tűnt körülményt körbezengi.
A színszűrős kocsmalámpák, mosódó arci árnyak,
kijárások cigikre, a panasz a szálló éven,
amikor ott se volt jobb, de azért bezzeg régen,
a viták, a mázlik, kortársak közti harci vágyak,…
Ebben a sztoriban én voltam a „további
magyar hangok”. Itt csak megfigyeltem inkább, kinek
jobb, kinek rosszabb, és ha elmúlik minden, minek
csinálják. És sosem lett igazán odábbi
lépésem. Hová is csavarnám e cselekményt?
Mert megvolt voltaképp minden, mi fontos lehet,
a néhány jó dolog, kriptámba pontos lelet-
nek mehet, ha kikaparnák még az egyszer ént,
hogy ki lehetett, és körötte mi mehetett.
Mi ez a zaj, mondják, és mi ez a sok ábra
pedig ebből áll eggyé minden, összevágva,
élete, kora: kis dolgokból. Így lett kerek.
Ahogy kísérték sodró képek, ismerősök,
ivótársak, koszos csókok, Rékáktól Katákig,
szégyenes leckék, hogy legyen tanulni akármit,
fiktív vagy városból ismert, irigyelt hősök,
hogy Axl Rose-i szitkok csüngtek-e épp a számban,
vagy Yoda mesteri előre óva intés,
hogy vágyam rendes happy endes ódahintés,
vagy az is egy rémálmom lett az Elm utcában,
hogy Batman-be vagy a Hulk-ba lengett el a méreg,
vagy az Erő velem volt-e bárhogy… Ha szétszeded,
minden ilyenből egy kicsit jobban megértheted.
A lárma és a képzaj mögött: ott lesz a lényeg.
Valahogy így játszottam ebben, gyűjtögettem mélyre mindet minden
szinten. Ülepedtek lenn, vittem, mint mi örök-kamasz hímek,
a bohém emlékek, a barátok, a dalok, meg a filmek,…
Éltem: figyeltem. Rocksztár-huszonheten túl. Harmincon innen.
Utolsó kommentek