Kabai Zoltán
(Szikszó, 1970–)
Egy városi irodalmi estről
(Jakab Lajos vasutas barátomnak)
Az író népszerűsége más.
Nem olyan, mint a futballistáé,
akiről azt is tudjuk,
hogy részegen focilabdát tetováltatott
a bal heréjére.
Az írót nem várják paparazzik az állomáson,
véletlenül kerül a turisták fényképére,
amelyen évek múlva veszik észre, ha egyáltalán.
Nem őrzik biztonsági őrök a nyugalmát,
inkább
ők verik meg.
A rajongók visszafogott örömmel konstatálják,
ha megérkezik a kedvencük.
Próbálnak a közelébe kerülni.
Elcsípni valamit a magánbeszélgetéseiből,
hogy aztán ezt jól értesültként továbbadhassák.
Az írót nem viszik jó hírű étterembe,
várja a bort, amit ígértek, elfogad
zsíros kenyeret.
A beszélgetés időtartama szigorú korlátok között,
melyeket nem ő jelöl ki. Felolvasása alatt nem
röpülnek bugyik a színpadra.
Előfordult, hogy az előadás végén kispadon ülve
várta, hogy kifizessék az útiköltségét.
Az író nőrajongói meglehetősen visszafogottak,
az előadás után próbálnak elvegyülni az író társaságában.
Mintegy véletlenül asztalához ülnek,
nem sietik el a bemutatkozást.
Az írónak nem emelik fel a pólójukat a lányok,
hogy oda dedikáljon. Sokkal nehezebben, igaz,
sokkal szenvedélyesebben sóhajtozik a blúz, ha
kibújik a gomb a lyukból.
Az író másnap nem ér rá a fejfájásra, lelkiismeret-furdalásra,
mert vissza kell mennie az íróasztalához, hogy megírjon egy
keveset fizető kritikát.
Utolsó kommentek