Leltünk egy jó helyet, az volt a töltés vége tán.
A haver gyűrt egy spanglit, én meg a bordugót.
Szünidő volt, tök nyugiban, und nichts hat Weh getan.
Szívtuk kis művünket és nyeltük a bordu jót.
Pár perc után azt figyeltem: mint három láng, úgy
tekeregtek a kórházi zászlók, arra ott.
Sötét volt, semmi zavar. A Hold se ballagott.
Csak egy foltként lenn, a vízen, lengett, monoton.
Farkasszemet néztünk. A folyó meg monokróm,
biztos volt, s válasz nélküli, akár a nemlét.
Mit szól, Gyula úr? Tán láttam tiszai csendjét.
Utolsó kommentek