Reggel ő mindig eltűnik,
itt jár, aztán meg sehol nincs.
Hogyhogy az ilyet eltűrik?!
Közel kell legyen, ne lódíts!
Nézem, nézem, nem találom,
hová lettél megint, mindjárt sírok,
semmi pánik fenn anyámon,
a napon valahogy még átsiklok.
Sírok, alszok, majd folyton visszajön,
toppan az ajtón, mintha mi se történt,
meg se mondja, hol járt, csak így köszön,
kérdezem, „hóó?”, de be se számol önként.
Kérdezem majd többször is, hátha mondja,
és egy nap engem tán oda is visz,
nem kell reggel így itthagyva osonva,
bármi furcsa helyre úgy iszkiriz.
Lehet ott fagyi, labda, hinta, minden,
hisz valamért, mi másért, mindig elsiet,
Csak tudnám, hogy hagyhat el reggel itten?
Tán majd együtt, ha nagyobb leszek, nem csipet.
Utolsó kommentek