Felhők úsznak… Lombok suhannak…
Házak jönnek… És elrohannak.
Felettük csak a jó nagy, puha, kék,
majd rózsaszín lesz, míg zúg a kerék.
Szaladnak egyre – de merre mennek?
Hozzánk hajolnak, beintegetnek.
Lámpák égnek, én álomízt érzek:
székem körül fényfolyón kísérnek.
Árnyék száll át, kint minden csak úgy hunyorog,
Anya, Apa nem fognak: ez ringat, itt. Hol vagyok?
Tetők mögött már álmos, narancs Nap ragyog,
az út eltűnik – lassan csak én maradok.
Utolsó kommentek