* az eltűnt ital nyomában
Hogy mi mennyit összeittunk. És mindben emlék.
Asztalok, korszakok, ott-ülők. Voltak, akik
már mentek. Lettek, kikért ma is ringbe mennék.
Voltak barátok, szeretők, és volt, ki egyik
is, másik is lett, mikor hogy. Hogy – mikor? Hol, meg hogy volt?
És én ki lettem, akkor-ott? Már megkeveredik
a gyomromban is. Hát a fejben? Ez az újrakortyolt
íz ugyanaz még, mint akkor volt? Vagy ez az egyik
idő, a mai, mixeli át a régit? És csak most
hiszem, hogy úgy volt? És onnan, a múltból, az újbólt
is újraélhetem? Mint innen nézve vissza:
hol előre, hol hátra rántva egy elnyűtt lemezen?
Hogy mikor és milyen volt a város, a Tisza,
és ők? Na meg én? Keresztülbukva ezen meg emezen?
És azt, hogy az egész mit adott? Talán megértem
spekulálok, ahogy meg-megbillenve sorban beteszem
egy zenegépbe apróim, majd a pultig visszatérten),
ha korábbi, ködbe-ment köreinket megint kikértem.
És még a meg-sem-történteket is meg-megélem.
Mint az álmot. Lépdelve tovább egy pengeélen.
Utolsó kommentek