Elhagytam jegyeim, térképi keresőpontjaim.
A peronfagyban kihűlt a műanyagpohár-kávé,
az éjszaka zsebre tette a zötykölődéseket.
Nincs Kiskunságom, nincs Vajdaságom, nincs Viharsarkom,
a megállók háttal állnak, a kocsmaneveket kicserélték.
A járatok nélkülem érkeznek valahová, velük rozsdásodnak
hajnalra az álmok. A régi lányok útjait lezárták. A városokban,
ahol újra és újra köztetek ültem, nem ismer senki.
Talán én lettem a sínek hibája, egy pont, ahol letértünk
valami más felé.
És mégis, néha: fordul még valahogy?
Lesz-e, hogy megint mozdulni kell? Vajon hová érkeznék
és ki várna ott? Ki találja meg két végtelen közt a síneket,
ahol szembejöhet talán a másik is,
aki akartam lenni?
Utolsó kommentek