( „És múzsáid leszünk-e majd?” – kérdezte asztali röpke UNO-nk
fölül e könyvről hölgyhaver-koszorúm egyik gyöngye, a Petta.
Ha nincs mód PETRArca-i szonettkoszorú közepébe hullnunk,
lásd, mégis megírom. Így önbeteljesítve lesz olyan met - t - a.
Mert kéne, bizony, írni rólatok, hisz ti végig ottvoltatok
velem, legalább ti, ha más nem is, míg minden nőm kívül rekedt
kocsmakertünkből, és mert volt, hogy igazán csak ti próbáltatok
meg érteni engem, és egyedül szívtam volna nélkületek
e hazug világtól. Ilyesmik miatt is illene, nagyjából.
Hogy tudjam a végén, titeket hogyan, hány alakban ittalak
fel, vagy pohárszedő szórt minket el, és vajon Re-Pohárból
vagy elcsenni készült korsóból, mert csak ezidáig bírtalak
jó társaságotok lenni,
bár már a ragok és túl szűk sorok is otrombán keverednek
e széteső szonettben, mint fejeink estek sok nyári estben,
mi megférhettünk jól, legalább, mint Kalinka pohárka Schweppesben,
és így is lehetett, láthatod, hiába nem terveztem, ebben,
mint megírt alak, végülis valahogy mégiscsak: megírtalak. )
Utolsó kommentek