Talán ma te vigyázod az álmom.
Fogva, bújva, kettesben lapulva,
akár közös dunyhák közt az ágyon,
ha a leckék is mind megtanulva,
(vagy sem?), hogy a sötétben ne kelljen
végig egy gizgazos illaberken
egyedül elindulva lejárnom.
Hol lehet emlék, kitaláció,
érzetek-kaszabolta kuszaság,
bennük több vagy kevesebb ráció,
mit szétjátszik egy agyi tunyaság,
rémes vagy jó, családos vagy pajtis,
erről sokat mesélhetne Freud is,
de ide le, e zűrös náció-
-ba most te is lekísérgetsz könnyen.
Onnan az ágyról, vagy egy részeges
asztal mellől, ha vétlen kizökken
esténk, és a deszkára rászegez-
em nehéz fejem. Majd minden eldől,
és maradok, bóbiskálva sertől.
De rám ott is vigyázol.
Vagy vigyáztál,
mert egyszer volt ez, és egyszer is kéne,
kicsit szégyellem, nemtom, ez ha gáz tán,
hogy történt. Vagy csak az ivás ismérve?
De az ily elalvás akkor se gáláns.
Mégis ápoltál? Ezért vagyok hálás.
Meg másért is – tán mind el lesz regélve.
De már hálámból is, meg ezért-azért,
tennék értük, érted, ezt-azt cserébe.
Utolsó kommentek