Balkoni korlátok, rájuk lomhán ül a reggel,
hörpöli kiégett korszaka fáradt olaját,
indul a bukfenc, hírekbe Kádár bá, Honecker,
s utcára jónép, billentse ingatag talaját,
még nem Európa, ha van ugyan, de messzi csak,
a magyar meg magyartól is momentán távoli,
ha volna irány, a kövi sarkon már megbicsak,
szerte az utcákon jóslatoknak számai.
És itt tanul-dolgoz anyám-apám, de régibe’,
ki-mit-hogy-hányban, nemtom, valamikor nyolcvanas,
lendül a fölfele, mit mások majd derékibe,
ó, ha tudnák, hogy mint eltervezzük, nem úgy van az.
És nem látod nem-emlékeden ma róluk azt se,
hogy mondjuk Békébe térve mit kajolnak hányszor,
bagóznak-e, meddig tart egy-egy habókos este,
és ők rosszak-e még, bár mára te jónak látszol.
Lamentál volt-koruk tanszéki-kantini ködben,
aztán egy párszor, úgy anno kettőezertízben,
míg volt-MatekBácsim csücsült egy korsóval mögöttem,
én is kávéztam itt, mert bölcsésznek szegeződtem.
Szüleimnek csak volt-helye – de tán itt kezdődtem.
Utolsó kommentek