Rakpartmenti haverok, nyomódnak az üvegek.
A nyár nagy közös eltáv, nem szólnak a lövegek.
Szünre tűzszün, békére mértne. De hány nyár. Hányszor.
Tervet szülünk, és az idő rá, akár a kámfor,
el. Kis szupermen ötletet nem óvja meg Jor-El.
De elvagyunk, addig is, a fröccsös, a martinis,
az összes mind, rakparti koszban, koszlott party-n is.
Amíg tanácsunk üljük, úgy változik jövőnk itt,
a baráti szótól a döntés újra szövődik,
de a viccek, az osztás, mégse tartnak szünetet,
hülyül a folyó, hogy hallja, s kapja a tünetet,
s bolondul a város is, mi afölé született.
S lehet, olyan nélkülünk is. Lám, nem tom, milyen is.
Huszonpár éve nevel, kicsit mégis nevenincs.
Juhász szemén délibáb, Temesi-könyvben Porlád.
Országszélre sodrott, neki mégsincs ebben korlát.
És egy kis vörös meg, egyszer, mindehelyett úgy szólt,
s így nézve meg újra, újabb kérdéseket okoz,
esti fényeire rakva, mint ruhát, ez új szót,
hogy hogy áll rajta, mint fenyőn ez dísz-e vagy toboz,
hogy olyan-e, mint mondta, e város: zenedoboz.
Ha zenedoboz, ki milyen hang, s mi lehet kotta?
Játsszák életek, s ha alszanak, hangszerek tokba.
Van külön téli dal? Ünnepi, síri, vagy kátyús?
Lásd, képzavar bezavar, a szó ezért ily bárgyús.
És ha egy dobozba tenném, hogy felküldjem hozzá,
hátha egy-s-mást városában is eszébe hozná,
akkor ajándékdobozból csak zenedobozt kap?
Vagy vele az egész várost, mit amannak mondott?
És az hogy férne a szobába? Ahhoz már jó nagy.
És aztán hogy várná vissza? Még ez jelent gondot.
Lehet, nem is kell postázni, jó úgy, mint állomás,
várja, ha visszajön, és tán tőle lesz álma más.
Hagylak is helyeden, doboz, nem vagy lent hasztalan.
Egyszer úgyis útra kell eressz. Megyek max magam.
Utolsó kommentek