,, tudod, a lány,
akit csak egyszer látsz "
( A Kutya Vacsorája )
Mert olyan is van, hogy csak egyszer látni. Feltűnnek, nemrosszak-nemrosszak, és >>hopp<< már el is tűnnek. Van, hogy még ráköszönsz, de úgy is, hogy oda már el se jutsz. A szád valami befogja. Van, amelyiknek sokáig megmarad arca, és van, akit rögtön is el is felejtesz. Hiába, mert mégis tudni fogod, tökre bejött. Aztán eltűnt.
Felfele utazott, és azzal el is tűnt a forgatagban évekkel ezelőtt egy lány, a Westend mozgólépcsőjén. Hmm, minap pont ott voltatok a kihalt Westend alatti aluljáróban a puliékkal, de akkor megfeledkeztél erről. Mindegy, most emlékszel erre. Kis aranyos, fekete emós hajú (látszik, milyen rég volt - ma szinte nincsenek is emósok), de kicsit meghatározhatatlan stílusú lány. Piros-fekete kockás ing, valami sötétlő pólón, hátizsák, vékonyka fülhallgató, fehéres deszkáscipő. Sötét szemek, körülötte mosómedve-foltú szemceruzázás. ,,Helló”, köszön rád. ,,Helló”, válaszolsz, félig el is gördülve mellette, lefelé. Aztán mentél tovább, az egyik osztálykirándulás ezen két-három szabad órájában, a veled lefelé haladó vegyésszel és a zsugással. A vagány egyben aranyos pesti hölgy pedig ugyanúgy tovább, odafönt, valakikkel. Kár érte, helyes lány volt, és köszönt. Nem véletlen lehetett. Remélhetőleg. De már mindegy.
Sorban álltál az első zentai Ifiteken, egy sörért, az egyik pultnál. Bevágódott ugyanoda, véletlenül melléd, egy leány, barna hajjal, sötétkék-ciánkék kockás ingben (már megint egy kockásinges), unottas arccal. De bejövős volt. Ő került előbb sorra, és kikért egy fényt. Aztán szóltál, hogy te is. Sajnos, mivel azt a habzása miatt rögtön le kell húzni, kivitelezhetetlen volt, hogy koccintsatok. Ott marasztalni meg nem volt sok indokod. Nem is látszott bratyizós kedvében. Vagy csak az alaparc az az unott arc. Mint amikor valakinek az alap-állapota a szigor. Nagyon hasonlított a hippiszépségre, de hát azt is csak közvetetten ismerted - tudtad, ő kicsoda, ő meg nem, hogy te ki. Az túl valószínűtlen volt, hogy ő legyen, de egy próbát, gondoltad, megér. Véletlenül szegedi-e, kérdezted. Nem, felelte, szenttamási, aztán megkapta a fényt, lehúzta és ,,helló”, elment. Sose derül ki róla több. Visszamentél sörözni az agyashoz, és elmesélted, most álltál sorba egy hippiszépség-fejű csajjal. Azt mondja, a hippiszépség az egy kurva szép csaj szerinte is, de egyik legjobb haverjának a barátnője. Hát ja. Ez se volt rossz
Szintén azon az Ifin volt egy ultrabrutál helyes, almaarcú lány a medencében, világoskék bikiniben, kicsit kellemesen-vaskos alkattal. A kannal, az agyassal és az észosztóval kislabdát dobálósat meg egymás nyakába ülve harcolósat játszottatok nagyban, amikor feltűnt. Mindig ezeket játszottátok, Ifin napközben, a strandra menvén. Nehéz volt a játékra koncentrálni. Ilyenkor azt hiszi az ember, amaz is figyeli. A fenét. De hát ezt így élted meg. Felszabadulás, nőbámulás, bolondozás. Később ültetek az észosztóval a medence szélén, száradtatok-szárítkoztatok, ezt-azt-mindenfélét kibeszéltetek, mindig volt mit, ha már barátok vagytok és osztálytársak voltatok, és csomó jó meg rossz dolog történik-történt, más-más volt a poénkodni és a panaszkodni valóitok, és még ezzel is röpülhetett az idő. Kiszállt az almaarcú, és elment a pár méterrel odébbi tusolóhoz, és láttad, ahogy lecsurog rajta a sok fehér hab a napsütésben. Szóltál az észosztónak, mire ő - ő is megtalálta a helyi turistalátványosságot - megböki a vállad, ,,az hagyján Bence, de ezt a nőt nézd meg, aki itt fekszik mögöttünk; hú, öcsém, mit nem adnék!...” Hátranézel, és tényleg kb. egy méterre, a betonra terített törülközők egyikén, lila-fehér mintás bikiniben (biztos újpestes...) egy szó szerint nő; látszott rajta, hogy pár év híján anyáitokkal is egykorú lehetne, de nagyon formában tartja magát, edzett teste volt, és az arcára fektetett újság ellenére kilátszott, hogy festett vörös hajú. Észosztó barátod értő segítsége nélkül talán fel se tűnt, de... Hú. Elhívhattátok volna party-zni. Na jó. Ez szájhősködés.
A fonyódi táborban is jött-ment-mászkált egy csaj, legélénkebben a pici diszkóépületnél látottan maradt meg, fehér-piros csíkos trikóban, forrónaciban, tépett barna hajjal. Valószínűleg idősebb volt. Meg tök idegen. Meg foglalt. Meg te is. Úgyhogy ennyi. Ezek ilyen visszatartó erők, és ha vissza vagy tartva, annál erősebb az azdejócsaj-faktor. Meg az utóhatás. Berögzült, ennyi.
És az is visszatartó erő, ha külföldön látod, és valószínűleg külföldi is. De a büszkeség mégis az mondja: ha ilyen dögös, inkább magyar ez, mint osztrák... Kicsit sajáttá válik ilyenkor. Az a valószínűleg osztrák, vagy német, vagy akármilyen csaj egy ausztriai medencébe szállt be a különben szintén jócsaj barátnőjével, de a kettőből inkább a barna, mint a szőke, és ennek nagyobbnak is látszottak a didkói, ahogy a vízből félig kiemelkedtek, szóval legyen ő, meg a fekete bikini, vele a kicsi vigyorgó száj, meg a pornónapszemüveg. És legyen magyar. Ausztriában kevés volt a jó csaj, azelőtt is, azóta is.
Ja, de hát ott volt a bátyáddal közös bécsi Adventsmarkt-látogatáson az a puncs-árus, szemüveges, de iszonyatcuki lány, aki állati aranyosan nyújtotta a kezét a fizetendő eurócentekért. Na az majd másik listára megy. A világtörténelem legédesebb élőlényei, vagy valami ilyesmi.
Na de ott azért tényleg kevés van. Meg Németben is. Ezért is nehéz kimenni. Vendégül kéne látni magyar bigéket odakint. Na, ez megint más. És megint szájhősség. Szörnyű.
Utolsó kommentek