Hát szóljál, komám, hogyha élni gátol,
hogy herótod lett épp a kémiától,
vagy a kisfiztől, vagy a kalkulustól,
és szólhatnékod is az alku-kusstól.
Mer’ Bence az ráér, ő úgyse lustul,
ennyi csak, amit e nóta-tus tol,
egy haver jól jön, főleg, ha gimis,
így tán Afrikában, hol bantu kuksol,
még ülhetünk mi is. Akár ott távol,
akár közelbe bárhol, hogy áttol
biciklim Bordányig, vagy hol mindmáig
toljuk a fröccsöt – hogy ne csak a pöccsöt
lógassuk hétrét, ha itt van a hétvég,
vagy még nincs is, az a teltkarcsú kancsis
szódafehér az asztalon akkor is
elfér. Ránk ér a Vár is, s bizony vár is,
csak be ne zárják. Ha mégis, hát párját
még találnánk, csak legyen hely, egy ülős,
két pohárka meggyel, két jó Fütyülős.
Én nem tudom, hogy mi lelt mára minket,
hogy csupa ily póri helyre tekintget
ez a két arc. Hogyha ilyen a végharc,
ó-jessz, terepnek jó lesz a kocsma-front,
és ha pukkan a gránát, az árkát
már nem arra szánjuk, hogy álljuk, s lőjünk:
utsó kört kivárjuk, végül kidőlünk.
E fronton áll Kisbajor, Vár, s több más még,
miféle jókkal, vércukrunkba lássék,
reagálgat ott benn a szőlő, a víg meggy,
mi meg a világra: ez már csak így megy.
Egy vegyész, egy bölcsész: nem gyakran fér meg.
De működnek, ha pár év erre kér meg,
barátos, zsűröcske évek, s azóta,
ha még nem mész haza, mikor hat óra
a Marson, vagyok fröccsre kaphatóra,
szóljál komám, és mehetünk mind nyomban,
mint Horácék is, minap Sabinumban.
Utolsó kommentek