Emlegetted neki a Jeges Estet, amire mostanában a tesióraszám teljesítéséért kénytelen lettél járni, és csak így ebből, tök véletlenül tudtad meg, hogy bizony tud ő korizni. Mit tudtál te ilyenekről… Meg az is csak ekkor derült ki, hogy szereti a forralt bort. Nem tudtad, ennyi. Aztán mégis két bögrével megittatok egyhuzamban, nem is sok idő alatt. Na, valami olyasmi a lényeg, hogy tud még meglepetéseket okozni a pali, van, hogy csak ilyen apróságokkal szembesülsz, van, hogy egy-egy nagy fordulattal rukkol elő, mint hogy új nő, vagy nincs nő, vagy államilag finanszírozottság, vagy egész más, ami történik. Ezek, meg a sajátjaid, „ügyes-bajos” dolgaid rendre ki is tárgyaltatnak a kávéitok mellett – vagy söreitek, vagy most már forralt boraitok mellett is. Nem túl tudatosan, de egyszer csak valahogy csak eljött egy kávézni-akármizni leülős rutin nektek; amíg egy suliba jártatok, nem is lehetett szó köztetek ennyi témáról. Mert ő már javában feltérképezgeti a mindenféleségeid, ügylet-szerkezeteid, és jól beléjük is szólogat neked, amit jól tesz, hisz rád fér az események sodrásában.
De milyen bazi régóta is csinálja, figyeld csak meg, nézd vissza: még azt tárgyaltátok kb. az első ilyen alkalommal, még a lakásában, amit először láttál, szóval arról volt még szó, mit összerészegeskedtél-összeakármiztél a gólyatáborban, és a bociszemű tud-e róla. Aztán ott a Propiban lett kibeszélve az is, mi legyen a bociszeművel, később meg az, mit akarsz ezzel meg emezzel; egy-egy nő akkora állandó téma volt, hogy köréjük szinte odaemelkedik a Propeller Söröző fala a beáramló esteledéssel, és a boroskóla szaga meg a tejeskávé melege. Nagyon nagy kibeszélések és zavarodottságok, néha-néha, és ez utóbbiból olyanok, amiket már fel se lehet normálisképpen idézni. De ami a lényeg: annyi mindenről volt már szó a kávéitok fölött, hogy az valahogy azt mutatja: te is meg tudod lepni rendszeresen őt.
De ezekről a vallatásokról, amik sorra-sorra kerülgettek a nagy elcseverészésekben, könnyülten is távozgattál, ha nem is gondolta volna. Nem láttad tisztábban a dolgokat, de azért jó volt vájkálni, manőverezni a belső labirintusaidban a jóbarátoddal. Talán ez is az egyik dolgotok. Sok mindenre mondja, hogy az a dolga a barátoknak. Kibeszélni? Nem csak kibeszélni, hanem – itt a trükkje ennek – hülyét is csinálni kicsit a másikból. Ott helyben a gúnyféleségek, beszólások, „tiszta ideg vagy”-ok, észhez térítgető verbális taslik nagyon eltaszítóan hatottak, de mégis, szükségesek voltak és csak jó irányba pördítették a hozzáállásaid, és saját magadat is.
A kiröhögések pont ilyenek voltak, a beszólásokra csatolva. De volt, hogy inkább már ítélkezés nélkül, a helyzeted fejreálltságán röhögött egyet-egyet. Meg amilyen semmilyeneskedő pókerarcot is vágtál a dologhoz. Ilyen volt például a gólyatáboros kérdezőskedés az erkélyen ülve. Cigifüstöcskék, fagylehellet, pirosbögrés törökkávé, a kan lábán zokni, rajtad a semmiért felvett zakó, és ráadásul csak egy társasjátékot kölcsönadni ugrottál el. Na, na, akkor mi volt a gólyatáborban, he, csajoztál-e, na, mondd meg, ne tagadd. Vágod a pofákat meg félreterelődsz. Jézusmária, mondja. Aztán meg valahogy váratlanul szóba hozod a kis piercingeset. Kiiiii? Hogy mi van, mi, miért, mi van? Jééééézusom. Valamit csak válaszolsz, és már szende-ártatlanra erőszakolod a pofát, amit vágnál. Erre kiborul a röhögése. Bendzsó, te nem bírsz magaddal, nem vagy észnél. Te meg továbbra is jógyerek-mosoly, kész. Annyira nem ismert rád (mert gimiben nem spílerkedtél, nem is volt miért), hogy csak a képedbe nevetni tudott, semmi mást.
Az már sokkal egyértelműbb volt, és mások által is megélhetőbb, érthetőbb, amikor egymás vállán ülve harcolósat játszottatok négyesben egy strandmedencében, és végigröhögtétek a harcot is meg a vízbeesést is. Már eleve cinkelt meg vigyorogva be-beszólt, hogy nem vagy ott mentálisan, vagy hogy mondhatta, mert valami almaarcú hölgyeményt láttál meg a medencében, és még akkor is sasoltad, amikor kiszállt az és lezuhanyzott méterekre a víztől, és kurvára nem koncentráltál az elkapandó kislabda röppályákra, csak össze-vissza néztél. Lehet, azt a nőt kellett volna leszólítani és kész, nem szarakodni tovább. Ez ám az elszalasztott dolog. Vagy nem. Nézelődtél, mint egy vakveréb, a labdákat sose kaptad el, meg azért se, mert lyukasmarkú vagy, hát kiröhögtek; aztán meg jött a fight, egymás felkarját nyomás ezerrel, „lenyomlak, te szar”, agresszív fejek, vízbe-összedőlés, vizet öklendezős röhögés, „Isten vagy, Bendzsó!”, és megint csak öklendezés. Az úgy jól esett.
Épp akkoriban volt, ugyanazon a fesztiválon, hogy rájött az öt perc, és azon kezdett csak röhögni, hogy csinált egy gyorsfotót a fekete kiskacsa fejéről, alulnézetből, és hogy az milyen baaaamba lett. Baaaa. Kibuggyant a nevetése – de aztán meg megint. Aztán megint, meg megint. Ahogy csak rá-ránézett a hülyőkére csinált fotóra. A műűűűre. És ahogy újra és újra belekezdett, és nem tudott úgymond dűlőre jutni, már te is csak röhögni tudtál, de rajta. De kész volt, nem tudtad hova tenni. És hát persze, hogy csak – tipikusan, van ilyen – az ő röhögésén tudtál viszontröhögni: hát te nem is láttad azt a képet.
Ennek a ki-kibuggyanó mókulásnak másik fajtája, amikor mondani készül nagyon valamit az ember, de bele-beleröhög. Ilyen volt, amikor el akart mesélni egy sztorit, de csak egyetlen sztorit, csak azt, amikor az agyas azt hitte egy csajról az utcán, hogy neki köszönt, de rohadtul nem, mégis az agyas rávigyorogva-odaközeledve visszaköszönt, már-már csábosan, de gáz lett a semmiből-visszaköszönősdi – csakhogy a kan nem tudta elmesélni! Egész egyszerűen minden próbálkozásnál az első pár szóig jutott, aztán szem összeszorul, száj kinyíl, és veregeti oldalba az agyast, a sztori szereplőjét, jóformán akinek az égését készülne elmesélni. És olyan vörös fejbe fordult a gyerek, hogy az agyassal nem tudtátok – szintén felvidulva persze –, hogy kikényszerítsetek-e valami témaugrást, vagy inkább hagyjátok, hogy ebbe fulladjon bele.
De a legbrutálisabb röhögésfej, amit tőle láttál, megint csak a Propiban volt, de nyáron, a rock and roll lánnyal hármasban narancsosszörözve-hagyományossörözve. Ekkor csak hirtelen futottatok össze, már nem is tudod, mi dolgod volt aznap reggel a városban. Talán csak diákszövetkezetbe mentél kuncsorogni. Ja nem csak annyi volt, hát előtte bulizni mentél a zsugással, ittatok csak az este és elrángatott habparty-ba. És megint nem volt kivel ölelkezni. Futólag szóba hoztad a kannak a délelőtti sörnél Miss GTK-át, de nem volt mit beszélnetek róla, hisz a kan már leszólta akkorra az ötletedet. Beszéltek, beszéltek, „beze-beze”, vagy hogy is mondják ezek a szabadkaiak, bocs, ha rosszul mondod – beszélitek ezt meg azt, egyszer csak fölhozza: kapott egy kommentet az egyik képetekhez. Valami csaj odaírta, mert hasonló fizimiskában, piros pólókban és lófarkakat hordva álltok, hamburgerekkel a kezetekben: ikrek. Nézek, hüledezik a kan, mi a fasz, mi ez a komment. Te Bendzsó, ki az a csaj, ki volt az?? Erős érdeklődéssel neked szegezi a kérdést, széles vigyorral és nagy tudni akarással. Tartasz egy kis hatásszünetet, mielőtt kiderülne, „ki az a csaj”. Aztán meg: „… Anyám.” – Csávó erre lefagy, lemerevedik, rövidzárlat, majd nagy-nagy-nagy néma felnevetés. Közben: még jó, hogy csak így mondta. De aközben meg: te jó isten, hát hogy mondta ezt. Meg: ez mekkora már. Meg: bocsi bakker. De hiába no, nagy volt, adtál is egy ötöst. Nagyon jól kijött.
És tudsz egy kivételes esetet is, az egyik szabadkai reggelről. A konyhájukban zakatolt el az elbeszélgetés. Csajokról voltak a kérdések, megint. Hogy mondjad már, ez meg az ez ott volt-e az esti táncházon. És még emez ott volt-e. Na, Bence, hát kikkel találkoztál. „Wha ha ha ha!” De úgy a semmin. És azért volt rendhagyó, nem is azért, mert úgy a semmin jöttek a szemösszehúzós felnevető fejek, meg esetlegesen a válaszaidon – hanem hát miért? Hát mert nem is a kannal beszélted emezt, hanem a pont ugyanolyan fejjel fel-felnevető apjával. De tényleg mintha a kannal nyomtátok volna megint, mint szoktátok. Csak egy plusz szakáll és szemüveg járt a show-hoz.
Utolsó kommentek