Sose lehet tudni, melyik játék jöjjön:
egyszer ez csalogat magához, egyszer az.
Hív a kis konyha. Leveském ki ne főjön,
Nem lesz túl jól, ha kicsordúl, az szentigaz.
Elhív a gyurma is. Napocskán kiszárad.
Csinálj csigát! Kígyót! Legyen szép rózsa még!
Siess nekem, már kövi helyem is várat.
De szinte szét is hull lassan mind morzsaképp.
Itt a kirakós. Úgy tudom már, hogy nem hiszed.
Ott az ótó. Sárgával száguldom, mint volna módom.
Szoba-csúzdán lendülést fürgén kicentizek,
és mint doktornéni, ha köhögsz, hozom sztetoszkópom.
Elkapom innen, elkapom onnan. Aztán szólnak,
már este lett. Ma is. Cammoghatunk megint fürdeni.
De m’ért? Ne már! Most akartam mindet! Méghogy holnap!
Nincs is rá ígért idő rendesen sem dönteni.
Játszani, játszani! Lelkem értük lett így űrteli.
Utolsó kommentek