„Én nem leszek a szürkék hegedőse”
(Ady)
Csak másodhegedűssé lettem sokfelé.
(Mondtak is ki már konkrétan annak, például mikor egy lányt
ketten szerettünk, és hiába hittem, hogy én vagyok az egyik,
a megtalált srác, a háromdé-szemüvegem felől a főszereplő,
de a többiek székéből mégiscsak én voltam „a másik”, a jöttment,
a pótlék, a levesbe köpött, a további magyar hangok. –
De ez már rég volt. Nem is érdekes. Hanem hogy ez is csak
egy mintája volt a többi történetnek, hogy azóta is csak
elhanyagolható, lecserélhető, meg nem jegyezett
jelenvoltak között maradtam.)
Úgy vettem részt köztetek a koncerten, mint akit senki se hívott,
csak odatévedt, mert úgy hozta egy kóborló este;
amiken dolgoztam, talán olyan lesz, hátha,
mint akikét utólag vették csak észre,
pár évtized múlva egy-egy fura lány
összegabalyodna vele, pedig mikor itt élt, köztük járt,
sose akarták észrevenni a kortárs ugyanolyan fura lányok,
és akik helyette lettek menőkké és sehogyse került melléjük,
és mellőzöttségei elhúzták a nótáját,
hátha utólag még velük egy zenekarba hinnék.
Utolsó kommentek