Varga Mihály (Kunágota, 1928 – Kecskemét, 2015)
Várakozás
A napmelegből óriási hópelyhek hullanak
régen – kiszáradt, félig – kihűlt szívünkre.
Vad csatát vív a forróság bennünk
a régen – fagyos, dermesztő jéghideggel,
álmaink nyomasztó kereszttüzében
a valóság szétfoszlott, mint a zászló.
És én a múltam béna rabja lettem.
Így hát csak lesem, csak várom egyre,
hogy Napom széttárja végre szárnyát,
és vigyen, vigyen végre ismét engem
léleknyugtató, felejtő holnapokba.
Rímes javaslat
Nevess, kacagj, ha fáj a minden,
A vidámságon túl semmi sincsen.
És éljed tovább életed
Akkor is, ha végképp nem lehet!
Maradj naiv, csodálkozó,
Mindent sokszor meggondoló,
Mert így lehetsz önnönmagad,
Aki égi célok felé halad.
Legyél mindig csak önmagad,
Amíg ezt még szabad,
Mert a mád és a tegnapod
Olyan lesz, mint egy halott.
Készülj a búcsúra egyre,
És úgy kapaszkodj a hegyre,
Hogy ne lássa senki kínodat!
Mert utána semmi sem marad.
(Sajnos utólag már nem tudom, honnan írtam ki.)
Utolsó kommentek