( József Attila )
Mikor még csak felvételizni voltam Pesten, és a többféle megjelölt suli miatt vagy egy hetet ellógtam ott, közbeékeltem egy találkozót a szintén ott tanuló másodunokatesómmal, Klauval. Volt egy fél órám előtte, mert szokás szerint oda is bazihamar kiértem, így nekiálltam, szintén szokásomnak megfelelően, körbe-körbe bolyongani, most éppen speciel a Kossuth téren és környékén.
Akkoriban volt az a felújítás-project, és ezért jól fel volt dúlva az egész, homokbuckák emelkedtek, meg fémkerítések mentén vezetett az utam. És ott csücsült a József Attila szobor is, amiről fideszék úgy egy másfél évvel korábban nagyban kitalálták, hogy azt is jól el akarják távolítani, mert a proletárköltő csípi a szemüket, meg minden szar – ennek meg is lett később a folytatása, balhé, tüntetés, meg otthagyás meg mégiscsak-áthelyezés, de ekkor még maradt a helyén, ott ült és töprengett a kővédermedt költő a kerítés mögött.
Egy apuka mögött haladtam el, aki a kisfiához leguggolva magyarázott és a szobor felé mutogatott.
„Az pedig”, mondja az apuka, „a híres magyar költő… A Petőfi Sándor…”
Ajjjjjjjjj, amit akkor éreztem, egy aszteroida-csapódású facepalm volt körülbelül, de nem tettem igazán szóvá mindazt, ami kioktató hőbörgés formájában egy pillanatra megfordult a fejemben az apuka tanulatlanságára vonatkozóan, inkább csak megköszörültem a torkomat, és játszi köhögéssel haladtam el mögöttük:
„Khhhhh, khhhhhh, József Attila, khhhhh!”
De utólag az is eszembe jutott: kedves, veletek amúgy valahol egyet értő, és egyszer együtt is tüntető szimpatizánsok. Ezért akartátok úgy ott tartani a szobrot? Őértük védtétek a magyar kultúrát? Ha ezen a szinten tartunk, nem mindegy a magyarnak, hogy hol van melyik szobor? Ha azt se tudják, melyik kié?
Vegyes érzésekkel távoztam a Kossuth térről, vissza a találkozómra.
Utolsó kommentek