Szeme volt a szememben és a
combja a térdemen – mi maradt?
Nemtom. Egy árnyas rebbenés a
nyáron, egy kirámolt kirakat,
egy reggel, egy kedvtelen kelés,
egy mit is tevés, tétlenkedés,
múló napom, e gondom, gúzsom,
szakadt zsepin tőle egy rúzsnyom,
(tőlem, de csókjától előtte)
s hányadik? S még lesz-e belőle?
Vagy volt egy esély, és ellőve?
Melyikünk, hogyan? És hogyan ne?
Ezt se tudom, sem hogy legyenje
hogy lenne. De pár nap, s vonatom
vinni kész lesz, s megyek utamon,
menni kell, mint mindig, s megint, de
nem szólok, mikor, csak legyintve
felszállok, s hallgatok, ne tudja,
ne tudja a város se, honnan
megyek, s az se, hová érkezem,
de csak komorságból lesz az, ha
kussulok, mert üres két kezem,
s belül mást súgok. Hogy nincsen ok
erre sem, s tervben részesem
az idő, talán üzletfelem,
újabb próba, mivel felnövök,
és ha tudnod kell, mi lett velem,
csak szólj nekem. És én eljövök.
Utolsó kommentek