Minden reggel, tudom, ott mész
el előtte. (Szinte látlak.)
Sietsz az órádra, fogod
a táskád. Lohol utánad.
A pálya meg: áll. A mi
koripályánk. Mienk. Mert mondtuk,
elmehetnénk. Többször is.
Azóta: magunkat meguntuk.
Vagy csak elegünk lett. Egymásra
borítottuk szaraink –
pedig milyen szép lehetne
végre a téli Hawaii-nk.
Ide is jöhetnénk. Én
botladozom, kicsit, te suhansz,
a korlátnál csókollak, két,
játékos, városi suhanc,
majd forralt bor mellett, néha
leülve, mesélnénk mindent.
Miért csesztük el?... A jégpálya,
szélesen, kitárul itt bent.
Füleske rajtad, az arccal,
ami végleg elém libbent.
Én meg gördülök, gördülök,
még ha el is esek menten,
hogy egymásban maradjunk –
ne valami két idegenben.
Utolsó kommentek