A lakótársuk. Elsőre
csak e szerepben tudtalak.
(Mert kedvesebb funkciójú
lett belőled egy új alak.)
De kezdetben, egy-kétszer-
találkozva ennyi volt, nem több.
Képből, hírből… Hallottam
randidról, UNO-győzelmedről,
már-már megszoktam, hogy nem
ismerlök, csak majd ismerhetlök,
és őriztem azt, hogy páholyból-
lesésem egyszer megdől.
De képzeltem-e, hogy’ vagytok,
velük lakva milyen lehetsz?
Szakdogám volt, felvételik,…
Nem gondoltam, ki éppen tetsz’,
még erre sem. S most, hogy meglettünk,
s ablakocskád verdesem,
együtt látlak itt is velem,
és ezzel együtt abban-ott,
ahogy mellettük-szobában
magadra hajtod paplanod,
jó s rossz részek, egyezkedés,
tapintat, fürdőre-várás,...
Már eszembe juttatja, jól
megy-e, vajon működtök-e,
ez a csak a lakótársukból
kis kedvesemmé válás.
S hogy ki tudja: ha mi lennénk
egy lakásban-házban egyszer,
rajtunk hogy fognának ki
napi ügyködések macerák? –
Ami így is, úgy is elér,
és egy-főt is jól letesztel,
nem hogy mi-kettőt. De ha kis
tésztán deci mák
is elvan, talán mi is
bírnánk. Konyhácskában tűzön át,
ki-kifutó vízen át,
majdcsak lenyomnánk e buzerát.
Utolsó kommentek