Olyan volt, mint valami amcsi-gettós vígjátékjelenetben. Szükségünk volt egy bornyitóra a rakparton, egyszer, az árvízi emlékműnél iszogatva, a haverokkal; jó, lehet azt hüvelykujjal benyomni, vagy kulcscsomóval, vagy akármilyen egyszerűbbféle ilyesmi megoldással, ezt tudjuk, de most pont ott lógott egy rakás különböző arc, egy csomó rapper, egy másik csomó metálos, egy nagy-nagy kevergő alkoholgőzös-gandzsafüstös kozmoszban, és gondoltuk, valakinek csak lesz egy nyitója is. Odamentünk egy nagy cula kövér rappergyerekhez, visszakérdezett egyet, „hogy mi, hogy mit kérünk?” Mondom, egy dugóhúzót. Erre lenyomott azonnal egy freestyle rapet, hogy „dugóhúzó, igen-igen, a dugóhúzóm, szedem ki a gatyámból sok bitch-nek a dugóhúzóm”, meg ilyesmi, csak rímelve, és jól végigmenve ezen a metaforán, vagy nyolc-tíz sorban, mi meg csak állhattunk és nézhettünk egyet rajta. Jól lenyomta a rapjét a mi kis hozott témánkról (aztán meg is kaptuk a nyitót, amit kértünk), és jó is lett volna újra felmondatni vele és felvenni. Újra-rögtönözni már nem fogok helyette, mert úgyis csak bénább lenne. Inkább csak, itt a válaszom. Bár már úgysem emlékezhet erre... Ismeretlenül is, és az idő és a tér növekvő távlatának dacára. De ez sem lesz már olyan frappáns.
Na, kösz szépen, tesó, a dugóhúzód,
jó, hogy ezt kaptuk, nem a bulát zúzód,
látunk olyat is, nap mint nap, sajátot,
hány lánynak mutatnánk e kis barátot,
és ha majd nem kéne tejelni léve’,
csinálnánk véle, tizensok megyébe,
véletlenül hatvansok kis családot.
Csak a baj ebbe’, hogy hiába hisszük,
mert nálunk van, hogy mi vagyunk az urak,
kúrnánk mi, de a nő lesz az, ki kurat.
És ő, ki a húzót kezében tartja,
egyet hibázunk, és szakad a pajta,
lehet, miénk volt, de a lakó csak marha,
és úgy veszünk el, hogy tudtuk az utat,
már nyúl sem visz, hanem puska a nyulat,
csak itt a körben, itt maradunk főnök,
tartjuk a mancsunk, ha jön, aki fő’lök,
és együtt eresztünk ellene nyúzót,
köszi, mester, kartárs, a dugóhúzót,
leküldnék a bor mellé egy jó úzót.
Utolsó kommentek