„ Fölkereshetnéd ifjúságod; ”
( József Attila )
(A Tömörkénynél)
Ezeket el már sokfele kezdtem.
Veled mondjuk itt kint, faszikám.
Nem volt óra, de megfeledkeztem.
És te is, így vártunk.
Elvoltunk, másoltad a fizikám.
Most nemtom, hogy’ vagyunk, különcködsz itt.
Vagy én nem lelem közös szavaink.
Van kis köröd, cigit veled pöccint.
Kihulltam ebből is.
Köttetés lehetne, csak szar a link.
Cigiztek itt, míg vesződünk, addig.
De pár év, és a tanárok fognak,
majd egy új szabály miatt, ugyanitt.
Csak az ott fenn lakók
maradnak, majd ők is kipotyognak.
És ahogy eltelik, a hamu száll,
mint a barátság, el a fák felé.
Beszélnünk kéne, nem csak, ha muszáj.
S tán cigizünk mi is.
Sztorikat gomolyítva szánk elé.
(A Fő fasoron)
„ Ez az év is úgy tűnik el,
Kérdezem, de mégse felel,
S hogy mi legyen, majd dönteni kell,
Vigyázz rám! ”
( Dés László )
Ellennénk még. Simán.
Mi ellennénk így asszem, így hovatovább, de tovább is,
hogy a te lábad keresztben, hogy enyém meg leizzadt,
meg a pogány-pöpec nyárral is – ha néha derogált is
vagy mihaszna volt, de kihasználni hogyne. Ez izgat
még, ez az ábra, még ellennénk így, nyári befőttek.
De nem is tudom, nyár-e ez vagy játsza a mása
a versbe, hiába varázsa, tervek kavarása,
ez a teltzöld, ilyen aszfalt, idén sem marasztalt,
csak félidőre; nem telik jó időre e földnek.
Most meg hátradőltél és mobilod csusszan, az időt
nézed kicsim, aztán a menetrendet meg az időt
megint, bírom ezt. Az én órám nem jár, most erre busz se.
De csak meg ne mondd, hány perc, nem is számít ez nekem úgyse,
ha nem röpül, ha lehet ez így is, nyarunkba főzve.
Csakhogy bérletért nyúlsz, és én is, lőttek e közönynek,
szökdös a motoszka szeptember, már ideköszönget,
hát markunk a zsebbe, buszra kelünk, buszunk az őszbe.
Te, ez jön is. Hallod és kigördül kéken, lehetne más, de buszlik.
És ez majd megindul egy távon: egy sarkon túl sörkertek ürülnek,
a zöld festék kisárgul, kottáik unottan pöntyögik Debussy-k,
mi meg bambulunk, nincs mese, muszáj nekünk, akik belül ülnek,
és a muszáj sok lesz és kevés a szabad – ja hát a sok papír
meg sincs, a jegyzet, és hol a kabátom, a csukám, na az még szakadt,
nézhetek télre azt is. Mert tél is lesz itt, felficcen a röpke pír,
ha az idő ilyen röptet ír, na basszus sok lesz a dolgunk,
ennyit ért, hogy pazaroltunk, a cipzár felhúz, agyőt mondunk.
A küblink nincs meg, a sugár-ég meg omlik, ez az elnyűtt,
csak ránk ne szakadjon eztán.
Ugye hoztad az ernyőt?
(A Vedres utcán)
Te majd rocksztár leszel, meséled nagyban, – ja, nem is!
Amikor végre rocksztár leszel, majd ez meg ez lesz,
hadoválsz. Na, jól van, hagyjad már…! Fáj tőle fejem is.
Nekik is. Bár nekik jobban. Nem szoktak ezekhez.
Kibírom… Mert hasonlítunk. Álmodunk, nagyzolunk,…
Ha nem jön össze, legyintünk, és tovább borozunk.
Az is lehet, egyszer valami egyért harcolunk.
És oly sokakat vesztünk, hogy tán ketten torozunk.
Én benned hiszek, nem neked, előre-elbukott.
Hogy így is kedvellek, látod, leltem egy jó okot.
(A Stefánián)
Sok kis cigicsikk, sok-sok kis cigicsikk,
pondró cigicsikkek, egy halom, elszórva, nagyon,
heverész a vízmosta, koszverte, száz meg száz kavicson,
nem barnulva napon, csak gyűrődve, elázva,
hamujuk odázva, ahogy a csiszolatlan mikrovilág
zöldben a harmaton. Egy-egy a láb előtt,
némelyik messzebb: a pöccintés okozta távok és formák
úgy hozzák szanaszét a seregnyi papírkorcs árvát,
hogy kavicsrétre fehérjük
egy-egy csillagképük majd’ kirajzolják.
Sok-sok kis cigicsikk,
körötte kavicsok, akörül sár, vagy a maradéka,
itt lent kölcsönzőnek kosz a téka,
sok megviselt cigicsikk, csak egy tegnapestnek hozadéka.
Akik itt ihattak,
megfeketített, betéttel keményített idegen horda.
Szót értek velük, nem azért, szó se róla.
Ahogy nekik emitt folyik a portya,
és ahogy ők itt gurulgatnak a tablettamarta,
pörgető szeszben, addig a mi italunk minket
a mi körünkbe’ röhögtet, és keserű-vigéc kortya
öklével máshol egy-egy más gyomorba mos,
és ahogy a nemgondolkodás lova egy futamon itt-mos’
az én halántékomon tapos,
valami ágyban, egy bepállott szobában,
az itt-lógott bagázs is mind-mind ugyanígy másnapos.
Mi lesz velem – mi lesz velük? Egyszer összerakjuk.
Összerakjuk? Talán nem is, de van esély.
Mint itt a bambulás is összerakja
az ide-odadobott csikkjeinkből
a placcmenti megannyi csillagot.
(A Sörkert hűlt helyénél)
„Tegnap még…”, kezdhetnénk. Mint könyvtermést Janus.
De úgyse tegnap, mer’ régebben, ez kamus.
S jobban látszana a sosincs ötlet, gyanús.
Egyszer rég, szóval így. Vagy tudod: múltkor még.
Itt nyüzsgött a nép; a napmintnap feketét
borostyánnal keverte rendre az este,
ment az idő a pazarlásköri vesztbe,
és látta az összes jó arc nagy szeletét,
aki a környéket erre körívezte.
Ebből nincs tán más, csak egy útszéli pamflet,
és vissza nem adja más söre, sem amfet’,
és marad a pangás, a jóisvolt, no lám,
térre hotel, mi meg a mindegy balkonán,
egymáshoz dörmögve róla, ha nincs kihez.
Mi lesz így?
Hová tűnt?
Mi ez?
(A Kárászon)
* háttáon, számörindösziti
felőlem lehetek itt
hátradőlök
egész nyáron várok itt
jól vagyok
kösz szépen jól vagyok
én ülök itt eleget
a doktrína csak megyeget
már bazira nyár van
és szinte eltelik
hogy nagyba így lógok itt
waiting van
de nem for the sun
a napra nem
az má’ van
szóval a napra nem
és hétre sem
de valami kéne akkor is
mert különben szétesem
de minek is jönne hiszen
az idő nekünk úgy rohan
mint ez a sok biciklis itten
sebtiben
(de sétálóutcán mit tekernek,
jóisten?)
(Az árvízi emlékműnél)
Asse tudom, mi van most, lassan elvesztem a fejemet.
Vagy az eszemet, vagy akármimet,
bárkimet. Az Ákos valamit magyaráz, a borból alig van,
a Bogi nem tudom, merre lett, egyáltalán hazament.
Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem. Tanévkezdés,
Boban-koncert, a kurva életbe már b
e
l
e
(A Korányi fasoron)
„ Hiszen nem ezt akartam.
Soha nem ezt akartam. ”
( Jim Morrison )
Futnak a gimis lányok,
talán Coopert, a parton.
Nézzük kint mi is, más
osztály, a mi óránk lukas.
S az egyik levágja az
utat, percre csak, pardon,
s hozzánk fut, míg tanbá
nem látja. Csal a kis ludas,
csak egy csók erejéig.
Közülük tán a legszebb,
az egyik. Nem vágom,
de őt is kicsit akarom.
Kibökök egy hellót,
kábé ennyivel letudom:
míg visszaindul, ennél
többet nem is zavarom.
El is ment: itt volt, csak
megcsókolni a haverom.
Utolsó kommentek