Azt kérdezte levélben az egyik YouTube-os kommentelőm, – tök jó tőlük is levelet kapni amúgy; némelyik ilyen videóplatformos ismeretlenke egyszercsak sokkal értelmesebb létformának bizonyosul, mint amilyenek a személyes ismerőseim között képesek akadni. Múltkor az egyik jóvoltából még egy ismerkedős levelezés is elindult, hoppá-hoppá, de kiderült, hogy van egy jó pár év korkülönbség a csaj (mit csaj! nő!) javára, azaz hogy az én huszonvalahányammal szemben ő harmincvalahány, és ez után, hogyhogynem, valahogy, már nem írt. Hát ilyen ez. Szóval arról kérdezett, szerintem mi a sajtószabadság. Csak nem egy esszéfeladatához kell? És miért én? És miért kérdezi? Ja, hát semmi feladatról nincs szó, csak érdekli, hogy én mint médiaszakos hogyan fogalmaznám meg – mert ebből a szakos szemszögből ,,nagyobb rálátásom" lehet a dologra. Tulajdonképpen ezt szeretném is: bár nagyobb rálátásom lenne. Csak hát a tanárok se akarnak megmondóemberek lenni, sem túl messzire elmenni az aktualitás közelségeiben (hohohó!), és – bár némelyik megteszi, hogy kitérőket tegyen a mai dolgokra, és még a kritikus fennhangtól sem riad vissza – a legtöbbjük igyekszik megmaradni a tudományos távolságtartás higgadt és megfontolt nézőpontjánál. Na, most erre a hiányra (így egyben: magamra) és ugyanakkor erre a felülről-nézésre támaszkodva, azt mondanám a sajtószabadságról, hogy egyrészt oké, megközelíthető egyértelműen, sőt, több pontból. A sajtószabadság egy történelmi (eszmetörténeti) fogalom, persze. Második pont: lehet a sajtószabadságra tekinteni mint jogi, illetve médiaetikai dologra. Na de ami még ezektől távolabbra esően eszembe jutott: szerintem sajtószabadság nem is létezik. Nem olyasmire célzok, hogy ezt-azt a mai világban kinek-kinek nem engednének megírni, dehogy is, ez minden újságírónak legyen a maga baja. Ez az ebben-abban a szerkesztőségben, vagy mi több, ebben-abban az államban előforduló szabályok kérdése. Amit mégis sajtószabadságnak hívunk a gyakorlatban, az nem más, mint egy nagyon jó védőbástya, vagy hogy is mondjam, inkább egy hivatkozási buzogány. Ha valamit leírtál, de a többségnek nem tetszik: leírhatom, hát sajtószabadság van, nem?! Ha meg valamit leírtál, de cenzúra alá esett: kikérem magamnak, dehát sajtószabadság van! A nemlétező sajtószabadságot viszont úgy értem, hogy szerintem van ebben valami lehetetlen-faktor is. Inkább. A túlzottsági formára kell itt gondolni. Ha a sajtónak tényleg szabadsága lenne, az újságírók olyanok lennének, mint a bekattant, beekizett, szétszabadult majmok. Az egyik a banánjával készítene dadaista interjút, másik a köpedékkel összeszottyolt szőrcsomóival nyomná fel a látogató képébe a címlapot, a harmadik cintányérveréssel idegesítene mindenkit. A szabadság az anarchia aranyos kistestvére. Az igazi sajtószabadság pedig a sajtóanarchia lenne, ennek kistesója pedig, szerencsésebb államokban, azért létezik.
Utolsó kommentek