Gondolkozgattam ezen is kicsit olykor azóta is, és megbújna itt azért még egy egyéb szempont. Tehát én most speciel szociálliberális létemre, ha úgy vesszük, kaptam kábé másfél évet lamentálni, mérlegelgetni magamban, azon a dilemmán is, hogy az értékvilágomhoz és az elképzelt másik Magyarországomhoz képest, az egyetlen szem szimbolikus szavazatommal, akkor majd vajon melyik lesz a fontosabb súlypont a döntésben.
Persze akkor is már alapból bizarr helyzet lehet nálunk valami, hogyha éppen ez az egy szavazat döntene éppen ebben is, de hát ki tudja, az az apró esély mindig megvan erre is, láthattunk már ilyesmiket, például a közelemben a kisteleki polgármesterválasztáson, ahol egyetlen szavazat döntött a két személy közt. Aztán lehetett keresni, lehullott-e esetleg az iskolapad alá is akár még egy szavazólap.
Szóval nekem valahol megvan ebben mélyen egy kis ,,És a belgák hova álljanak?" megérzés is, hogy egyik viccre utaljak.
De közben mennyivel nagyobb dilemmázás is törhetne a magunkfajtánkra hirtelen, hogyha egy párhuzamos dimenzióban történetesen nem így állna az ábra, hanem adott esetben Toroczkai László, urambocsá maga a kétharmad-okozó-bajnok Gyurcsány Ferenc tört volna fel valahogy oda fel a váratlan élvonalba, előretört kihívónak. Hát mibe lehetnénk akkor most már. Lenne vajon elég unikum, illetve nagy nyelésű békalenyomás, hogy azt kibírjuk, orrbefogva egy fülkében? Voltak jó sokan ,,ezen az oldalon", akiknek már csak Márki-Zay Péter is ekkora nehézséget jelentett. De gyanítom, egy jó javuk még így bevállalta. De emezeket a helyzeteket most speciel megúsztuk. Még ha Magyar Péter egyes dolgai miatt is, a Tisza Párt jelenségének bizonyos furcsaságai miatt is, szükségét érezheti meg akár az ember egy ugyanilyesmi nagy levegőre, kis kupicára. Sőt. És valahol itt üti fel a fejét ez a megérzés.
Olyasmi kérdésekkel együtt is, hogy mint például mennyivel lehet érdemesebb egy egyelőre csupa ismeretlen ígéretemberben bízni, miközben ismerek máshol, mások közül, csupa amolyat is, nem keveset akár ponthogy személyesen is, akikről közben, habár a fideszes média és kormánypárti véleményvezérek által minden szarnak el vannak mondva, személy szerint mégis tudom, hogy kiváló, az én szemem szerinti jót akaró, és igenis képességes, alkalmas emberek? Akikben, ha kevesek halmazaként is, de máris megbízhatok?
Vagy olyasmi kérdésekkel, hogy ha most adott esetben taktikailag feljebb emelnék másokat, ráérhetnék-e 4 évvel később majd megint liberáliskodni, és amolyankor amolyat keresni? Jó lesz ez majd 4 év után? Vagy akkor majd megint más lesz az általános mondás, ami miatt ,,de ennek nincs itt most az ideje"? Például azért, mert akkor azt fogják sulykolni, hogy visszajöhetnek ugyanezek a jelenlegi bűnözők? Hát akkor majd mégis mikor lesz itt az igazi ideje?
Vagy olyasmi kérdésekkel, hogy mi lenne, hogyha átváltanánk a Tiszára, és majd hatalmas csalódást okozna, egy nagy pofont adna magunknak? Akkor majd kussolnom kéne, hiszen én is behúztam? Kényelmesebb lehet-e a kisebb magaméra szavazni, és aztán meg majd egyszer egy nüanyszival kényelmeskedőbben dőlni hátra, egy esetleges majdani Tisza-kormány akkori botrányai közt, hogy ja bocsi, ezekért a tiszásokért, rájuk akkor sem szavazóként, úgymond a legkevésbé sem én vagyok a felelős? De nem lenne közben ez hasonlóan arrogáns kibúvás is, mint az igazából-semmitmondó ,,én előre megmondtam"-kodóké? Előre megmondtad, köszi, na és mit kezdjünk vele? Vagy azoké, akik magukat ellenzékinek vallva folyamatosan csak szapulják az ellenzéket, de ő maga egy rohadt tüntetés miatt se emeli fel a fenekét a fotelből, mert folyamatosan csak egy hirtelen egy saját magán kívül csupa másokból álló, semmiből támadt, éhséglázadó tömegtől várja a... Mit is? Közben ő maga se döntötte el. Lehet ismerni emilyet is.
És úgy hozakodok elő ezzel a még ez a helyzet sem egészen fekete vagy fehér aprósággal úgy, kicsit túlírva is sajnos persze, hogy közben én aztán tényleg kivagyok emennek a kormánynak az újra meg újra megtörténő hazugság-kiderüléseitől, az ellenfeleit a médiájukban módszeres karaktermocskolásuktól, a lakosság éjjel-nappali tudatos félretájékoztatásától, az oktatás és az egészségügy leromlottságukban hagyásától, a máshogyan-szerelmes emberek elleni uszításaiktól, a menekültek elleni gyűlöletpörgettetéseiktől, a közpénzek kamionkonvojnyi méretekben eltolvajlásától. Meg amikor a Kövér László azt mondta a szájával, hogy gyakorlatilag nem vagyok tekinthető a nemzet részének, pedig én aztán eléggé szívemen viselem és a magam szerény eszközeivel pátyolgatni próbálom a magyar kultúrát, művészetet. Meg az összes ilyen agybajtól. Nem titkoltam eddig se.
Mondom ezt úgy is közben, hogy szociálliberális létemre egyáltalán nem a jobboldalisággal, nemzeti, keresztény, konzervatív értékvilággal van a bajom, nekem aztán tök mindegy is lehetne, hogy éppen ilyen kormány van, hogyha nem bűnöznének ilyen szinteken és nem követnének el csupa ilyen felbaszó dolgokat, és nem kommunikálnák rólunk újra meg újra, hogy mi is milyen szar alakok vagyunk. Meg ahogy a felhergelt, félretájékoztatott, habzószájú kommentelőik fröcsögnek véresszájjal rólunk-nekünk mindent, pedig szemtől-szemben találkozva tök jófejek lehetnénk egymással, ahogy akár csak a való életben szoktunk. Tudni vélem, mert így szoktam tapasztalni. Olyan békés egymás melletti élést is ki tudnánk alakítani mi mind, ha nem sodródnánk ebben a hideg polgárháború-gerjesztő iszonyatban. Ezért nem lett volna bajom egy Márki-Zay-kormánnyal se, és ezért nem lenne talán, akár, ki tudja, egy Magyar Péter-kormánnyal sem. Aztán meg persze ki is derülhetne, hogy ezért meg azért mégis.
Mondom mindezt így meg úgy, de közben mégis itt van emez is.
Szóval, nem igazán amolyan ,,mi éri meg jobban?"-ról volna itt szó, hanem valami másik, talán eszmeibb, akár felsőbb, afféle szimbolikus szinten, egy szem X-ben kifejezhető kiállási formában forog ez, talán többünkben is: hogy emígy nézve, egy nagy, ezért-azért a dolgai miatt akár kétes, a magam irányzatához sokkal kevésbé illeszkedő, de a közben azt a talán mégis kormányváltás esélyét erősen meglebegtető tömbösödés, és a kisebb, nemoszt-szoroznak látszó, de hát mégiscsak az én értékvilágommal összeöltözött, kispárt szimbolikus megtámogatása között, akkor majd, abban az egyetlen, elillanó, mégis újabb 4 évre előre üzenő pillanatban, mi lehet a helyesebb, és ezáltal érdemesebb is? Talán. Egy kis szűk fülkebeli gesztusként csupán magamnak, de közben valahol a hazám felé is távolba-üzenve. Valahol a gerincemnek – és a lelkiismeretemnek.
De még szerencse is, hogy talán nem is az az egy szem szavazat dönt úgyse.
Talán.
És ha mégis?
Utolsó kommentek