K. V.: „Mindig megúsztam azért. Na de… Először is: vannak azok a négyes székek, hogy kettő-kettő, és egymással szemben vannak.”
G. B.: „Amihez jelezve szokott lenni, hogy törött lábú sérülteknek, meg terheseknek,… De persze véletlenül sem olyanok ülnek ott, sose.”
K. V.: „Igen-igen! És azokhoz szoktam ilyenkor háttal leülni, ilyen join the show jelleggel, mert ez a Hányató Dombos teszt ezáltal csak edződik. És akkor úgymond haladási iránynak háttal ülök, és onnan még látom is a küszködő utasokat. És direkt előre ülök, mert még véletlenül sem akarok belekerülni a hányásba, és nézem, melyik a legrészegebb, szinte már fogadásokat kötök a haverral, hogy az a kék pólós az be fog hányni a Hányató dombnál… – Ááá, nem, áá, nem. – Jó, figyelj, öt az egyhez, hogy be fog hányni, öt az egyhez, hogy be fog hányni! – Jó, jó, öt az egyhez akkor. Megyünk, jön a Hányató Domb, böaaaa!!!! – Jó-jó, kérem a pénzt, kérem a pénzt! Tök jó szórakozás, ülünk, és nézzük, ki fog behányni! A buszsofőr meg nem szól semmit, ő már tudja, bazmeg, ő már tudja, hogy ez megy…!”
G. B.: „Életem első komolyabb, hatos szintű berúgásánál volt az, tizedikben, tanévkezdéskor, eleve be voltunk stresszelve, le voltunk lombozódva, hogy megint suli. Ráadásul Boban Markovic volt a rakparton, hát arra is már muszáj volt inni. Berúgtam, úgy jutottam ki a Mars térre, hogy kétszer elestem, be lett kötözve a könyökömön meg a térdem, és két hét felmentés tesiből – de a tesitanárom egyből kitalálta, hogy azér’ volt. Ő is gyakorlott ember volt már. Fönn a buszon megkérdezem részeges artikulálatlansággal, hogy eeeenézést, szaba itt a hely? NAGYTESÓMTÓL! – Aztán úgy offon meg oldalvást leokádtam a haverját. Több éve voltak barátság, így mi is régről ismertük egymást, de ez így már sok volt.”
K. V.: „Hát így igazából nekem is volt egy ilyen nagyon-nagyon bebaszós-buszrafelszállós sztorim, Tisza-parton volt egy buli, és úgy képzeld el, hogy ketten kellettek ahhoz, hogy Ryan közlegénybe’ párba fogva elhúzzanak engem a buszmegállóig, és így kábé ráraktak a buszra, döcögtem, ingáztam, meg minden, és leültem az ülés mellé, a padlóra. És nézem, hogy valami furcsa, valami nem így szokott lenni, valami, valami tényleg furcsa… És akkor valahogy pofázott nekem a buszsofőr, hogy így meg úgy meg szálljak le, és én meg, érted, leszartam. Tökre nem érdekelt, hogy mit mond, és egy szavát nem értettem! Felmutattam a bérletem, nem vettem jegyet, és mégis így pofázott, hogy hööeeeeejjjhh!!!! Meg hogy menjek tovább, de érted, totál nem érdekelt. Aztán végül leültem egy néni mellé, aki elkezdte mondani, hogy… Milyen büdös vagyok, meg milyen alkoholszagom van, és hogy szégyelljem el magam, és erre mondtam neki, hogy… Vööaaaaahhhjjj! Tudja?! Tudja mit? Ha nem tetszik, hogy vvvrészeg vagyokkkk, akkó… Akkó szá’jon le!! Nem azt keee’ mondogatni, hogy én szálljak le, hanem hogy emelje fel azt a kurva nyugger seggét, üljön át máshova, vagy szá’jon le a buszró’! Szá’jon le! Maga öreg! Maga öreg és ingyen utazik! Tőlem veszi el a helyeket! Szá’jon le! És akkor közben már mindenki nézett, hogy én lettem a gonosz részeg, aki kiosztotta a nyugdíjast, és akkor mindenki fellázadt ellenem. Én meg így, vőőőőjjhhh, mindannyian ellenem vagyok?! Gecikemények vagytok! Öten egy ellen!!! Tudjátok mit, szá’jatok le mindannyian! Mondjátok el mi’denkinek, hogy milye’ köcsög vagyok! Szá’jatok le mindannyia’ a buszró’, és mehessek má’ haza végre!... Ti meg rohadjatok ott lenn abba a kurva buszmegállóba! Felvettem bazmeg a keresztes hadjáratot az egész busz ellen…! Te is szálljál le! Tudod mit? Te is szálljál le! Szálljon le mindenki erről a kurva buszról!!... Kiutáltuk ott egymást teljesen.”
G. B.: „Aztán már nem lett volna kivel beszélgetni, mert a legirritálóbb utas, aki beül, és azt hiszi, hogy téged ő érdekel,…”
K. V.: „Igen, igen, igen!...”
G. B.: „És a suli hogy megy? És a lányok hogy vannak?...”
K. V.: „Azt se tudom, ki a halál az, eleve ott van különbségnek az a nemtom hány generáció,…”
G. B.: „Nem tudod, hogy ez most valamelyik haverodnak a nagyapja?”
K. V.: „De akkor is, ő most hasznot húz belőle, hogy milyen volt az iskolába’ nekem?...”
G. B.: „De ezek az öregek egymással is beszédkényszeresek, a múltkor ott mögöttem két bácsi beszélget, és az egyik kérdezi, hogy és maga ott Csólyospáloson – nyilván ezek is csak akkor éppen ismerkedtek – ott Csólyospáloson gyakran bejár a TSZ-be?? Nézek egyet, TSZ-be?! Az még rendszerváltás előtti izé. Azt mondja, jaaaj, hát nem, hát nincsen olyan, hogy TSZ… - Ja, persze! Hát nem minden faluba’ van az!...”
K. V.: „Hát neki lehet, hogy ott már megállt az idő. De elképzelhető, hogy időt utazott. Csak úgy időt utazott, és nem tudta, hogy megszűntek a TSZ-ek. Volt egy titkos kísérletük, ami még csak prototípus volt, és csak előre tudták küldeni az embert, és a bácsit előre küldték, ő még csak tesztalany volt. Távolsági buszon azt is mindig ki tudod tanulni, hogy mindig úgy valahogy a harmadik hely mögé kell ülni, mert ott a ventilátor, vagy a nyolcadikos sor mögé, mert ott is van egy ventilátor, régen ez a kettő volt a favorit hely. Mindenki csak ide ment. Csak ide ment a buszon.”
G. B.: „Azér’ megy a harc.”
K. V.: „Tényleg, ott tényleg harc ment a helyekért… Ott tényleg tökre számított, hogy hol vagy.”
G. B.: „Már ott a várakozásnál.”
K. V.: „Neeeem, egyébként neem, ez már csak tényleg a lehető legtapasztaltabbak harca. Mert tényleg csak nagyon kevesen figyelték ki, hogy ott van az a ventilátor, ez azért egy komoly-komoly kutatást igényel, komoly busz-ismereteket igényel… Hogy ezen a típusú buszon hol van a ventilátor, ha ez a régi Ikarus, ha ez a régi Volvo, ha ez az új Volvo, ha ez a Mercedes?... És akkor tudod, hogy melyik típusban hol van, melyik típusban a negyedik soron van és nem a hatodik soron, ez komoly busz-ismereteket igényel, ez szakmai tudást igényel.”
G. B.: „Ezt nem árt megjegyezni azoknak, akik majd rákényszerülnek egy távolsági utat megtenni…”
K. V.: „Kutassatok! Kutassatok. Mielőtt távolsági buszozni kezdetek, kutassatok. Tényleg, tudjatok mindent a buszról. És tanuljatok. És kérdezzetek.”
G. B.: „Például Viktortól, a tiszaszigeti lámától, és Bencétől, a zsombói lámától.”
K. V.: „Így van. A lámáktól.”
G. B.: „A lámáktól.”
Utolsó kommentek