Annak ellenére, hogy Kisszív búcsúbuliját tartottuk azon a bizonyos vészterhes estén, valahogy nem emlékszik már a pezsgős jelenetre. Ellenben az észosztó szerint pont hogy felejthetetlen. De ki tudja… Lehet, hogy Kisszív sem volt annyira képben. De te fix, hogy nem voltál, és kiváló reprezentánsa is lehetett volna az az este is részegségi szintjeid evolúciós mozgásának felvázolásához, de mégis, valahogy, abból a listából is kihagytad ezt a kis esetet. Hát ha ott sem mesélted el, és még Kisszív sem emlékezett rá, akkor muszáj lesz így külön feleleveníteni!... Ő a Verandán már meghallgatta így, utólag, meg közben az éppen ott csaposkodó gyűrűkurásnak meg a megafonos is volt „szerencséjük” hallani, mi volt. És nagyot néztek.
Úgy kezdődött, hogy egyszer csak behánytál a Széchenyi téren. Életedben akkor egyszer esett meg, hogy ott vágtad magad taccsra – nem is vagy hányós részeg, ezt tudjuk, hanem sokkal inkább elalvós részeg vagy. Még a palicsi tó partján, Szerbiában, ott is képes voltál „bortól szenderülni” el, amikor oda ruccantatok ki.
De a legsúlyosabb mégis az volt, amikor egy Brains- vagy egy Subscribe-koncert után, amire a halavízbennel és a barátnőjével, a hippinővel mentetek, egyszer csak arra eszméltél ott a Jatéban, hogy könyökölsz az asztalon, és dumálgatsz a kidobóval. Magyarázol, magyarázol, hümmög egyet, azt mondja:
– Jó… Akkor viszont most már mehetünk is a ruhatárba.
Te meg a legtermészetesebb meglepődéssel visszakérdezed:
– Hmmm. Miért mennénk a ruhatárba?...
– Azért, mert elaludtál itt, és most kimész innen, baszod!
Jó’vanakkor, gyerünk a ruhatárba, nem ellenkezel. Aztán eljátszottad, hevesen kotorászva a zsebedben, hogy nem találod a ruhatári cetlit, „itt van valahol, itt van már, tényleg, még emlékszem is, sárga negyvenkilences, vagy valami ilyesmi volt, de az is lehet, hogy zöld, de mindjárt meglesz”. A kidobó ott áll, farzsebre dugott kézzel ingerülten ácsorog, majd amikor a töke tele lett a columbós zsebkurkászásból, azt mondta:
– Na, jó, ebből elég, én megyek. Maradhatsz. De még egyszer elő ne forduljon!!
Ez még egész sima ügy volt. Ahhoz képest, hogy a zsugást egyik nyáron vagy háromszor is kipaterolták a Singből, és egyik alkalommal, jesszus, volt pofája belökni ezt, miután elaludt valami pultra támaszkodva, és a kidobó kirángatta:
– Jól van, oké, de én két év múlva már diplomás közgazdász leszek, te meg ugyanígy egy senki!!
Jújj! Nem tudod, hogy bírhatta türtőztetni magát a kidobó, amikor meghallotta, de hát ez is dolguk nekik. Ahhoz képest, hogy mekkora barom némelyikük… De vissza a Széchenyire. Megint a keverés tehetett a dologról, persze, és azért nem az elalvás jött, mert nagyon fel is voltál pörögve, meg kávét is bedobtál Kisszívéknél. Lecsúszott az is, de a többi…?! Hát biztos vittél magaddal is valami söröket, ezt már nem tudod, mert az este inkább csak onnantól van meg, hogy Tápén leszállsz a buszról, és a nő, akitől útbaigazítást kérsz a neked kellő utca felé, az pont Kisszív muterja volt. Na de aztán voltak ott vörösborok is, mert a vegyészék meg pont abból spájzoltak be. Kisszív meg csinált valami nagykancsós, világbajnok koktélt, amiben volt pezsgő is, fehérbor is, jég, gyümölcsök, meg ki tudja mi még, a Széchenyin meg, ómájgád, felbontott valami nagyon durva házipáleszt a magas lány. Az aztán eldöntött mindent – nekik is. A járdának ezen ünnepélyes felavatása pedig pont nagyon rossz időzítéssel érkezett: mert a Retróba tartottatok épp, ahova friss-ismerős tinilányok hívtak titeket.
Hogy rá voltatok pörögve az észosztóval, hogy a búcsúbuliba gimis kislányok érkeznek!...
– Barátnők?! Barátnők jönnek? – kérdezte az észosztó – Hadd lám! Hol vannak?!
– Ne már, fiúk! – teremtett le kettőtöket Kisszív – Még csak gimisek…
– Micsoda?! – nevettetek fel – Hát annál jobb! Miért nem ezzel kezdted?!
De hát tudtátok, már előre nézegettétek a vendéglistán, kikre lehet számítani… Aztán olyanok is becsusszantak, akikre rajta se voltak. A vegyészék bepöcsöltek, mint szoktak ilyenkor, vagyis hogy nem mozdított meg bennük semmi különösebb érdeklődést a helyzet, de az észosztóval úgy akcióba léptetek, mintha csak ti lettetek volna a házigazdák, körbeudvaroltátok őket, megtáncoltattátok a Pálinkadalra, meg ilyenekre, amik csak szóltak, meg ott ültetek velük szemben és nyomtátok a stand-upot… Aztán azt mondja kinn a konyha sötétjében az egyikük:
– Te, Bence, gyertek csak majd el utánunk a Retróba.
– Nem jó az, miért akarnánk a Retróba menni? – kérdeztél vissza, de olyan hangsúllyal, hogy már benne volt, hogy igenis utánuk mentek.
– De, de, jó lesz, nem fogtok csalódni benne. Tessék, egy kis előzetes, de addig csak ennyi – és lekapott.
Ekkor már tuti lett. Nyomás a Retróba. Aztán sajnos taccs. Pont akkor, amikor további csőrözések lebegtek garantáltan a horizonton!...
– Tudom már, tudom már! – kezded bontogatni a katonás nagyzsákod. Megvolt a megoldás a problémára. Kivetted az anyádtól kapott neszeszert, az éjszakai szettel. Volt benne fogkefe, minifogkrém, kontaktlencsetok, minifolyadék, óvszer, minifésű… Kitaláltad, megmosod a fogad, és már nincs többé semmi nyom, mehet a smár.
Ez az éjszakai szett is csak egy újabb dolog lett az idők során, amire anyád mindig rákérdezhetett, akárhányszor elmentél otthonról. Mert télen ugyebár az a szokásos kérdés, hogy „sapka? sál?”, aztán ha nyár van, erre semmi szükség, úgyhogy maradhattok az A-verziónál, hogy „bérlet? telefon? pénz?” De amikor sűrűbben ott aludtál bazsalyoséknál, és pont kapóra jött, hogy ilyet is kapj karácsonyra (vagy szülinapra), már azt is meg lehetett kérdezni: „Akkor ma nem alszol itthon? Viszed a cuccot?” És ha előre tervezetten aludtál ott, vitted, vagy ha csak elhúzódott az esti üty-müty, és csak úgy „rákényszerültél”, hogy ott maradj (szívesen tetted), akkor persze nem biztos, hogy nálad volt.
Most igen, csak úgy. Hátha az észosztó barátotoknál alszol, mint szintén sokszor szoktál volt, és szoktál manapság is. Vagy ki tudja, hogy lesz, akárhol. Az észosztóék persze röhögtek.
– Ez mi a fasz?! Mi van ebben?!
– Hagyjad már, add vissza a fogkrémem! – és elkezdted nyomni ott, a járda fölött.
– Öcséééém! – röhögött a sakkos is – Ne segítsünk?
És valamelyik szintén-részeg kitalálta, hogy a pezsgőt, ami még nálatok volt, azt fogják öntögetni, és azzal öblítgeted ki a fogkrémes szádat.
Hugybulugy, bugybulugy, kisikáltad, kiöblögettél mindent, és mehettetek tovább a Retróba. Azonban tök részegnek láttak a kidobók, részegebbnek, mint voltál, és nem akartak beengedni.
Múltkor az agyasnál is hasonló face-controlt vetettek be, és nem mehetett be kan-szülinapi afterre a Singbe. Arra hivatkoztak, el van szakadva a gatyája. Na ne már. De mondjuk hanyatt is esett egyet, az orruk előtt!... Jó, akkor már jobban érthető, hogy miért nem mehetett. Te eleve nem akartál Singbe menni, és most, hogy az agyas nem kapott bebocsátást, most már ráfoghattad, hogy szolidaritásból nem mész.
– Mi? [Az agyas] nem bulizhat bent? Akkor én se fogok!...
– De, de, Bence, attól még ti menjetek be, érezzétek jól magatokat,…
– Mondom, nem. Khm!...
És szerencsére a kan lakótársnője sem akart Singbe menni, úgyhogy mehettél egyenesen a kanékhoz. Érdekesmód az agyas azt mondta, hazamegy, de az éjszaka közepén, a kan szobájában, arra ébredtél, a földön, hogy az agyas horkol ezerrel, a kan meg rámordul, hogy „[agyas], hagyd már abba a kibaszott horkolást!!!” – Már azt hitted, meg is fogja rúgdosni, hátha az jobban használ, annyira idegesnek hangzott. De ez a horkolásos performanszuk mondjuk még mindig kismiska ahhoz képest, amikor 2010-ben készültetek a zentai Ifire, ott aludtatok kinn, Szabadkán, az észosztóval négyesben, és az éjszaka közepén az agyas, aki állítólag csomószor beszél álmában, felpattant, odabotorkált álmában a kan szekrényéhez, kitárta, tanácstalanul dülöngélt, mire a kan feláll az ágyon, törökülésben megkérdezi:
– [Agyas], te meg mi a bánatos faszt csinálsz ott? Mi lelt téged, öreg?
– Én csak – válaszolja álmában beszélve – keresem a jugoszláv wc-t!...
Hát nem hittetek a fületeknek. Mondjuk a kan meg, a fűben heverészve, délutáni szundiban a napon, már Zentán, csapkodta magát álmában. Mintha legyeket álmodott volna magára. Na itt már mindenkinek van valami alvási defektje?...
Na, nem engedtek a kidobók. Hát elsunnyogtál odébb, és – részeg ötlet – tárcsázni kezdted a bazsalyost. Ő már nem volt úgy annyira, de azért még volt úgy, hogy föl lehessen ilyennel hívni. Közben Kisszívék bementek mind. Aztán meg, bár erről már csak jóval inkább utólag értesültél, ott bent ők se jártak jobban, mert a magas lány például elesett, és bevérzett az álla, aztán ezért a tanyálásért ki is dobták, a Taki bácsi pedig belehányt egy nagy, üres, koktélos kancsóba, aztán odébbálltak és az a cucc ott maradt – ő viszont megúszta a kidobást, mert nem bukott le. A pulikutyával meg nem tudják, mi lett, ő sem emlékszik már. Biztos ő szedte össze a tinilányokat végül!... Na jó. Arról tudnátok. Meg nem is akkora spíler. Vagy mázlista. Nem.
Felhívod a bazsalyost, direkt jó hangosan, hogy a kidobók is hallják.
– Szia, édes – már rögtön így – Mentünk volna a fiúkkal Retróba, de itt voltak valami köcsög kidobók az ajtóban – jujj! – akik nem engedtek be? Ott aludhatok most nálad?
Megbeszéltétek, letetted, egyszer csak kapd bét mutattál a magasba a kidobóknak, és azon nyomban elrohantál. El, el, tovasuhanva a Széchenyi tér pálinka-szentelte és fogkrémes-pezsgő-öntötte széles terepén.
A kidobók meg hallgatva álltak. Aztán meg egy jó ideig nem mentél vissza, persze.
Utolsó kommentek