„ 1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt; egy ismerősöm, aki az autógyárban dolgozott, név szerint Galván Tivadar mutatta be nekem, mint illegális kommunistát, akinek társaival együtt rejtekhelyre van szüksége. Akkor még nem sejtettem, hogy a Horthy-rendőrség beépített embere és az imperialisták aljas ügynöke! ”
( Pelikán József gátőr )
Az önéletrajzod és a motivációs leveled összehajtogatott fénymásolatát tartogattad a kezedben, és arra vártál, te következz. Az állásinterjúzók egyenként hívogattak magukhoz titeket, pár csavaros kérdésükön végigmeneteltetve. A kinti embereken őszi kabátok; a város túlsó felében előadás, amit épp ki kellett hagynod; a fűtés bekapcsolva, a sörök egy pár diáklánynak csapolgatva. Akkor még nem sejtetted, hogy.
Na ugyan, mit is? És miért nem sejtetted? Hát persze, hogy nem, hogy is sejthetted volna, és hogy is sejtegettél volna akármit is, ott ültő helyedben? Nem volt sejtegetni való, mert másra is figyeltél: nem arra az egy ismerősre a négy-öt lány közül, és nem is a kalapos barátnőjére, és másikra sem közülük; azon voltál, hogy is kéne kifejtened azt a három-négy pontot, amit a főnökök előre megadott kérdéseikre kigondoltál; hogy miket is kéne még összeérvelned magad mellett, a levélkédben leírtakon kívül; találgattál, találgattál, és afölött is evezgettél, hogy hogy is kéne helyesen ülnöd velük szemben, és hogy nehogy elkezdj dadogni; és mindeközben most is beszélned kellett, a többi állásinterjúra-jött arccal. Bizony, volt elég figyelni való.
Mint amikor egész más részletekkel voltál elfoglalva a gimis gólyanapotok egyik állomásán, a Sissi szobornál, ahol az észosztót, a bringásat és a vásárhelyit kellett hármótoknak kisminkelni, vagyis hát a pofájukat sminkkészlettel összekenni. Valami fölötted járó csaj adta a kezedbe, a szemceruzát, az aztsetudodmiezeknekanevük-cuccokat, és egy pár tanácsot is igyekezett adni, hogy az idő le ne járjon, de csak fölkented a festékanyagokat rájuk valahogy, még ha azt se tudtad, hogy kell ezeket használni, melyikkel kell finoman bánni, melyikkel nem. Ti meg, miközben mázoltad az arcpingálmányt, be sem mutatkoztatok egymásnak, nem is tudtatok meg egymásról semmit, úgy se számít, úgy se találkoztok már. Új osztályod van, máris küszködsz huszonnyolc új névvel és arccal. Akkor még nem sejtetted, hogy ez az oda beosztott feladat-felelős lesz a boszi haverod, aki egy darabig talán a kedvenc iskolatársaid egyike lesz, de ami biztosabb, azokban az időkben vele fogsz a legszívesebben koncertekre mászkálni. Vele szemben azóta sincs gond, csak elvagytok a magatok életeiben – de hát ez mindig is így ment, és ez bizony működött is.
Vele szemben akkora észre-sem-vétel volt abban a bizonyos első pillanatban, hogy nem beszélhetsz rossz előérzetről, és még közönyről sem. Nem úgy, amikor valaki mást hihetetlen lenéztél első látásra. Taszított, nem tudtad hova tenni. Az a fazon beállított az Audmaxba, a BTK nagytermébe, mintás pulcsiban és mintás gatyában – nem vagy valami divatbubus, de hát ez így is szemet szúrt, „hogy nézel már ki” – undorító vigyorgással, és egy nőies, bordó laptopocskát rakott ki maga elé az asztalra, ráadásul alakoskodásból, mert csak megnyitotta a Word-öt, és nem írt rajta semmit. Mintha csak mutogatni akarná. Jézusom, milyen faszarcok vannak itt, gondoltad magadban, és akadoztál, mert akkor még nem sejtetted, hogy ez az alak lesz később a troll barátod, aki a talán a legjobban egyetért a tetteiddel és a hozzáállásaiddal a szaktársak közül, osztja a véleményeidet és ki is szokta kérni azokat tőled – ő konkrétan az egyetlen, akiben volt annyi a nyáron, hogy rád írt, mi a helyzet veled. És téged is ugyanannyira érdekel ez a fazon, még ha nem is értesz vele egyet sok mindenben, amiket mond vagy csinál. Nem vagytok egy-gondolkodásúak, de azért megértitek egymást abszolút, és jól meg is vagytok. Sőt, simán el tudtatok menni ketten Retróba, lányokkal ismerkedni meg leinni magatok, nem is egyszer. Vannak népszerűbbek a szakon nála, ez talán azért lehet, mert bántóan őszinte tud lenni, de mi tagadás, te is hiszel benne, hogy amit gondolunk, ki kell mondani, és hogy mindenkinek azt kell kapnia – akár véleménybe csomagolva, akár tettlegesen –, amit megérdemel. De remélhetőleg a bajtársiasságotok nem ilyenen fog megütközni.
Egy másik esetben, nem hogy az első találkozásnál, hanem még utána nagyon-nagyon sokáig nem tudtad hova tenni a másik félt. Egy szokásos játszótéren-piálás előtt csak úgy a semmiből megjelent, mint az önpofozós barátnője. – De az önpofozós nélkül. Csak úgy jött. Mellette a liba, meg a gödröcskés (hármukból csak a libát ismerted), mint óriásnagy barátnők. Húha. Akkor jó. De a liba is csak nemrég ismeri őket, te meg most csak látod először. Hát mint társaság?... Nagyon furán beszéltek, ki ezért, ki azért, egyből megjegyezted őket, a fazonjukat, de egyes információból túl sok volt (ilyen azóta is van, x+1 számú fecsegő lánnyal szemben), ráadásul a dumák nagy része hajbalzsamokról szólt (kiröhögtek, hogy mi az, hogy nem tudod a különbséget a sampon és a balzsam között), meg Tisza cipőkről, meg hogy mikor voltak és mikor lesznek turkálni. Akkor még nem sejtetted, hogy az önpofozós akkor éppen fárasztóan sokat beszélő aktuális barátnőjéből lesz a dizőz haverod, akivel – egymást fárasztva és nem fárasztva – rohadt sokat fogsz beszélgetni, fröccsök fölött, vagy kínai kajás ételdobozokat kotorva. E sorok írásától számítva úgy másfél évvel korábban fedeztétek fel egymás társaságát, ráépítve valami egészen mást az egy pár éves ismeretségetek korábbi, felszínes és üres alapjára. Megvolt a kezdete és az alakulása, és egész jó, hogy így jöttek ki a dolgok. Tulajdonképpen abból indult, hogy mindketten szinglik lettetek és meg akartátok mondani a tutiságokat, meg szükségetek volt valakivel pálinkázni. Tulajdonképpen egy-egy fejlődéstörténetet láthattok egymáson. Ezt még alaposan ki fogjátok vesézni, ha közösen elmentek Európa-vonatozni, mint tervezitek. Vagy ha nem, majd akár máskor.
Az is szóba jöhet egy ilyen beszélgetésben, hogy egyszer diáklányokat láttál suli után bemenni oda sörözni, ahova te meg állásinterjúzni mentél. Volt ott, akit közvetetten egy kicsikét ismertél, egy néhai barátodnak a párja volt, a többieket viszont nem ismerted. A kalapos lányt sem, aki, minthogy pluszpontot jelent a szemedben, ha kalap terül egy női fejen, számodra egyből kitűnt hármójuk-négyőjük közül. Még ha meg se nézted éppen, máshol jártatva a figyelmed. Akkor még nem sejtetted, hogy a hercegnő érkezett arra a helyre, ahova jelentkeztél, de végül föl se vettek, viszont bizony, a kalap alatt a hercegnő volt, akivel most, hosszú időbeli ugrást követve, találkozni szoktál. Éppen vele, és úgy tűnik, fogsz is a napokban, akár még ugyanott is. És csapolt sör lesz az asztalon.
Utolsó kommentek