A FÉNY SZÜLETÉSÉRE VÁRVA
Egyetlen személyes ünnepünk, amikor azon örvendezünk mi - nem is rokon ismeretlenek-, hogy egy kisgyermek kétezer egynéhány éve megszületett. És ezt nem feledtük el, évezredek alatt. Pedig közben szinte véget nem érő háborúk, gyilkosságok és pusztítás, örökös újrakezdés, majd az előzőt is fölülmúló szörnyűségek korszakai váltották egymást fölöttünk, bennünk. S ha a föld egy távoli, rejtett, boldog zugában nyugalom volt, akkor is, előbb-utóbb bizonyosan bezúdultak oda is a sötétség démonai, értelmetlen pusztítás, személyes gyűlölet, zsarnokság, feneketlen mélységű indulatok alakjában. Természetesen kizárólag felvilágosult műveltek okos hódító serege élén.
Fölfoghatatlan, sőt maga a csoda, hogy mégis képesek vagyunk emlékezni arra az egyetlen születésre, ott a messzi múltban, mely egy addig ismeretlen kicsinyke faluban, Betlehemben történt. A kisdedre barmok leheltek meleget, jászolban védték a hidegtől és szülei földönfutók lettek földre érkezése nyomán. Mégis Tőle várjuk a megváltást, akit bűnözők közé feszítettek? Fényes ruhájú törvénykezők hirdettek felette végzetes ítéletet, magasztos eszmények nevében ölve...
Mégis rá emlékezünk, aki akkor és ott született, és örvendezünk eljövetelén ezredéve, Karácsonykor. Örvendezünk jövetelén, mert egy gyermek születése mindig ígéret. Remény, hogy általa mégis jobb lehet a világ...
Ha rá nem emlékeznénk, ha felé nem tekintenénk - még vigaszunk sem lenne, hitték a nyomorultak mindig is. Mert ő sem gyűjtött vagyont, nincstelenül halt meg a keresztfán, köpenyére kockát vetettek a katonák...
Olykor tán ő is didergett a sok szörnyetegtől, fázott és nélkülözött rövid életében. Egyetlen bősége volt, a szívbéli jóság. Szerette felebarátait, az eleinte őt megbabonázva követő, majd ugyanőt megölő embereket. Szerette tanítványait, akik közül még a legjobbak is majd összeverekedtek búcsúvacsoráján ama fogas kérdésen, ki ül majd közülük az Úr jobbján és ki balján a Mennyekben? Ilyenek lennénk előtted, Uram? Mértéket vesztett, önmagukat feladó híveid, majd mindent feledő gyilkosaid? Semmire nem kötelezett Néked adott szavunk, nyom nélkül hullott el prédikált bölcsességed?
Nem ítélhetek felőlünk, hogyan is tenném, mikor tán magam is része voltam a sokaságnak, akik egyszer így, máskor amúgy kiáltoztunk felőled, felbujtók szavára. Te mégis megértőn szeretted Atyád fiait, szegény mindnyájunkat.
Száz szónak is egy a vége, megszülettél istállóban, befektettek jászolba, keresztre szögeztek, híveid mégis tőled várjuk a megváltást.
Bocsásd meg nekünk, amit lehet, segíts amint teheted és továbbra is, engedd magadhoz a gyermekeket. Nézz ránk, és legyél kegyes, hiszen ha tudjuk, megtesszük mi is, amit lehet. Hidd el, sokunk nevében mondom: szeretnénk téged szeretni, de gyakran magunkat sem találjuk e rejtélyes világban. Legyél velünk megértő, mert mástól, nem remélhetünk. Fogadd hódolatunk, hogy ismét megjöttél közénk, de vigyázz, mert nem lett jobb, csak fortélyosabb a világ, mely persze befogad téged is. Bár csak sikerülne küldetésed, s végre jobbak lennénk nyomodban.
2009. karácsony
Utolsó kommentek