Dölyf-sóhajos, bazári sor-nép,
Kérlődők és mindegyre-untak:
Be hígnak látni portékájuk,
Be blődnek, be rútnak.
Fals tél-ünnep Miklósát adnák,
Harangos hittel állva, szánva.
Jaj, másnak jusson massza-bálvány
S hívság s celofánja.
De hiába gőg, győzés, szitok,
Rőt törpéik lelkemig ásnak.
Csorbulok s sírását kell állnom
Messze Mikulásnak.
Izgága hajnalon érkezett.
Bottal jött és dalolt a botvég.
Én hallottam, hogy járja házunk.
És elébe botlék.
Sipkás volt s csillag-fajta vénség,
De nótásnak tűnt s csenevésznek.
Azt hittem, az Úr van itt. S azt se
Tudtam, hova nézzek.
Voltam apró, ő óriásom,
Egy nap múlt, csöndben, veszélytelen.
A padlóaljról fölsegített,
Jó volt, s beszélt velem.
De jött az üszkös, cifra ördög,
És elémszórt minden vacakot.
Kézen csapott a hitvány ággal.
S kacagott, s kacagott.
Elszálltak akkor, peckes szánon,
Elhagyva bús, elfütyült estén.
A ködbe néztem elgyötörten,
Néztem térdre esvén.
A Nincsen-Öreg száll előttem,
Őt álmodják prücskök, szendék.
Hajh, megharapom törpe-mását.
S >>ejnyét<< mond a szent Ég.
Utolsó kommentek