Ha néha, este,
szunnyadó házak között
kocogó léptekkel járva,
vagy íróasztalom
márványlapjára dőlve,
rímeket, szelíd és dühödt
sorokat szőve egybe
(a lélek mélyén
tébolyító lázban fogant
verseket, melyek mind-mind
koraszülöttek, árvák).
vagy szemed
hullámzó tengervízén evezve,
– öröklángú, boldog tájakat
dobbanó szívvel keresve,
ha néha, este
tündéri tájakra térve gondolatban,
száz gondom jut eszembe:
minden Titokra
gyermek-dacommal fittyet hányva,
szemek égő tüzét híva társul,
belesuhintok a Végtelenbe!
Termés c. antológia, Kecskemét, 1959
Utolsó kommentek