Álmodtam minap valami tandoris szójátékot is,
vagyishogy szó- és jel- játékot, szóvirágot, jelvirágot, néha éjjelente
a belső végtelenbe’, tudatosan nem kért jelemre, eljönnek ilyenek,
véletlen, alaktalan, meredek alaktan-zörejek, amiket reggelemre
rögtön el is feledek, megíratlan marad a legtöbb neked. Szeretném,
ha összeírhattam volna még egy többletet is, hétköznapis küzdelmeket,
ha hagytak volna, hogy többeket ebben éljek, nem felesleges, felszínesebb
életemet, képzettebb remeteként csak többet meséljek, mert legfőként
és mindinkább is jelekben élhetek, tovább, nektek, ezt-azt még cseréljek,
amiket meg nem történtté, hanyagolhatóvá ítélhetek,
és arról beszéljek inkább, amiket szavakba képzelek.
Aznap is csak annyit tudtam, hogy bármi jel volt, VÉGRENDELET,
címként csak ez virított, ezt írtam akkor, mindez felett,
de hogy mi lehetett, ne kérdd, távolibb lett, ahogy a megtestesedett,
valóságos végem neked, amíg itt leszek és pótlásköröket egy véghajrában
talán még megteszek. Talán a befejezéseket még el lehet
halasztani, a végtelen-jelt még félre lehet nyújtani, ahogy továbbhúzom,
amíg két háztömböt, azon, és között, lassanként mindig felölelek,
utolsó sétáimon, a fekvőnyolcast újra és megint lejárom,
mint az életet, kinyitom és lezárom, azon a húron. Amiket köré lehetett
volna még vetíteni, miknek még némi feneket akartam keríteni,
amikkel ezt az életet lehetett volna helyettesíteni, a múló mulasztásban
még végre lehet hajtani, mert míg le nem tettem a pontot, mindezt a vétlen
nem-tettemet és a pont-ott hagyott tetemet, otthonomon zárt ajtóimon
hiába kopp-kopp, még nem lehet, még mindig nem lehet mindent
behajtani. Nem tudom, nem lehet megoldani, miféle jeleket,
hogyan karcoltam volna aznapi, jeleni lapomra, azt az ötletet,
fel-árnyalt fél-szöveget, jelenléti íveimet félig-készen hagytam itt
készre nektek, mert készletemben minden más közt csak ennyi férhetett,
amit így észrevesztek, hogy készként csak ekként legyek,
hiányokban és nemlétekben, előre csak félig-elkészített emlékekben,
amit ébren még itthagyhat, szunnyadva, de készenlétben,
ez-az ütött-kopott gépem neked. Amit még megtehetek,
hogy amíg bírom, és amíg lehet,
némely jelhez, némely képhez,
csak azért valami személyeset
lehetőleg még rendelek.
Utolsó kommentek