Egy messzi szalagon kinn a sok száz
kakaót gyártod. – Közben én csak az álmot.
Téged is elér még, biztos: a reggel-Nap
tüzében puha párnáddal áll ott,
megkönnyülhet két meggyötört kar,
a paplanba süllyedve leadja e vámot,
átkelhet a korlátján egy szebb idő
felé, amit még egyikünk se látott.
Vagy csak menne a maga módján, ahogy
eddig, hátha véletlen jó hírt talál.
Tovább a keresések, alkalmi
szerencsék, pár kis kötelező kínhalál,
a borok, a csókok, rakparti napnyugtán
az életként elillanó fűszag,…
Már ha valaha is véget akar érni
ez a mocskos éjszakai műszak.
És tudom is, mint máskor egy-egy hajnali
háromkor, tárva rólad újabb titkokat,
majd napközben egy életjel még befuthat,
felébredsz és egyszercsak új üzid fogad.
Én így tán elalva is szurkolok. Ha mást
is álmodom: csak legyél túl e hajnalon.
Reggel meg, ha dolgozom is, kicsit bennem
pihensz – és én is rajtad, némely hajlaton,
azt hinném, ott fekszem, máskor még azt se
tudva, találkoztunk-e vagy képzellek tényleg,
és néha azt is hinném, e zaj-viharos
bolygón egy nap csak én érthetlek meg téged.
Ezért is küldöm a gyár felé némely álmom,
hogy elkísérjen a reggeli buszon,
egy jobb folytatáshoz sok erőt kívánjon,
a lány még újabb meló-csapást megússzon,
és én is úgy bökjem majd a csipát a szemből,
hogy végre otthon és már vigyázzák megkésett álmát,
ki nem űzve stresszes dolgaim se eszemből,
szakadéknyi távjainkból is átölelve vállát.
Utolsó kommentek