Mit mondhatnék még ugyan, kialvó csillag, neked,
koncerteken túl gyógyuló, felejtődő szöveg:
mert helyettem egyik ily’ rövid sem mondaná meg,
és nem lenne rövid sem, ha kellően alámegy,
ahol majdnem voltunk. Kell egyáltalán mondanom,
nem mindegy rég, és felesleges holtig hordanom,
amennyit elbírt az a pár homlokcsóknyi emlék?
Mit mondnék? Sajnálom, hogy csak ennyi volt a nemrég?
Hogy szerettem ezt? Vagy csak hittem azt?
Néha azt sem tudom, mi volt igaz.
Ami biztos: voltunk. De helyettünk mi maradt?
Mindből, ami akkor és azóta ránk szakadt?
Ehelyett mondok mindent, míg történetem tovább szövöm.
De ami egyként megmarad, és könnyebb is lesz: köszönöm.
Utolsó kommentek