Herbáriumot digitalizálok – átmeneti munka.
Körülöttem negyvennyolc csikorgó fémszekrény.
Mindegyikben tizenkét-tizenkét sötét fakk. Bennük
egyenként, szinte százával-százával, poros, sárgálló-
barnálló, növénypréses papírhadak, különböző
tizedekből-századokból, volt-nincs emberek még-hús-vér
keze alól, lezajlott háborúk és felégetett
diktatúrák dacára, északi szigetektől,
keresztül-kasul a régi Monarchia vidékein át,
a Fekete-tenger partjaiig, vagy távolabbi
távlatokig is, gondold el, mennyi lehet. Mikor lesz
sajátabb melóm? Addig hanyadáig juthatok?
A végére ér-e, utánam, valaki? Vagy elszáll
a gép memóriája, felég a hely, beúsz az ár,
vagy bárhogy elveszik? Hányan pepecselhetnek mindezen,
még hány Sziszifusz? Bár a múltat is sikerült
összehozni. Lesz, aki végleg berendezi?
Utolsó kommentek