,, ... voltaképp abban a kocsmában jöttem rá, hogy az élet lényege a halálról való kérdezősködés, hogy miként viselkedem majd, ha ütött az órám, hogy valójában a halál, de nem is, inkább az önmagamról való kérdezősködés nem más, mint a végtelenség és az örökkévalóság látószögéből folytatott beszéd, hogy a halál megoldása már a szépben és a szépről való gondolkodásnak a kezdete, mert az amúgy is idő előtti eltávozással véget érő utunk értelmetlensége felett érzett gyönyör, az önnön pusztulásunknak élménye és élvezete keserűséggel, tehát szépséggel tölti el az embert. Így aztán már mindenki csak nevetett rajtam a kocsmában, megkérdeztem hát minden vendégtől, mit szeretne, hová temessék?, és először mindenki megrémült, de aztán nevetni kezdtek, úgy nevettek, hogy a könnyük is kicsordult, és visszakérdeztek, hogy én hová temettetném magam, ha lesz olyan szerencsém, hogy időben megtalálnak, mert az utolsó előtti útkaparót csak tavasszal találták meg, de addigra már úgy eltakarították a cickányok, egerek meg rókák, hogy csak egy kis köteg csontot temettek el, mintha friss spárga vagy levesbe való csont volna. És én élvezettel beszéltem a saját síromról, ha itt halnék meg, és ha csak egyetlen le nem rágott csontot vagy a koponyámat temetnék is el belőlem, temessenek a dombon lévő temetőbe, a domb gerincén, mert az a kívánságom, hogy azon a választóvonalon a koporsóm egy idő után essen szét, hogy az, ami még megmaradt belőlem, folyjon szét az esővel a két égtáj felé, hogy az egyik felemet vigye a víz a csehországi patakokba, a másikat pedig a patakok hullámain a szögesdróton és a határon át a Dunába, hogy tehát világpolgár akarok lenni halálom után is akképpen, hogy a Moldvából az Elbába, onnan meg az Északi-tengerbe jutok, a másik felem pedig a Duna vizével a Fekete-tengerbe, majd mindkét tenger segítségével az Atlanti-óceánba kerül... és a kocsma vendégei elcsendesedtek ... "
Utolsó kommentek