,,Amióta megcsappant a hivők száma, és elveszítettük a túlvilági lét vigaszát, tehetetlenül és tájékozatlanul gondolunk arra, amit nem védhetünk ki, mint valami iszonyatos borzalomra."
(Korom Áron,
Örkény István: ,,Rózsakiállítás")
Szóval a halál. Egy szóval? Nem, inkább többel.
Nem tudni eggyel. Szóval a halál. Mi a halál?
A halál azon pontok halmaza a térben, amely…
Így kezdtük mindig Szegfűné szabályfüzetébe matekon.
De majd hol vég’zzük? Átvihet majd Kharón azon a ladikon?
A Sztüxön, a Léthén, a Phlegetónon vagy valami patakon?
És mi várna utána? Olyan az, mint Sztálingrád romvára?
Vagy fényes Elízium? Tochter aus? És szűzlányok hada?
Mi lesz ott? És aszerint lesz, mint voltam? Vagy már eleve
elrendelt, hogy milyen, aztán ahhoz mérten lettem-e vele
én is ilyen, amilyen, hogy odailljek, ha odaérek?
Vagy újjászületek? Majd megöregszem és megint feledek?
Újakkal élek újra és már nem találkozom veletek?
Tietek helyett jegyezzek meg ezer meg ezer neveket?
Egy új fröccsös kis asztal körül sem tiveletek nevetek?
Hagyjak így nektek, ha üt az óra, bármi búcsúlevelet?
Aztán ha ez se lesz? Ha semmi? Csak úgy, mint mikor este lesz?
És csak kikapcs, mint egy gép? Felfogja bárhogy ezt egy elme-ép?
Én félek, ha semmi. Félem a semmit. Vagy nem? A semmi jó se,
rossz se. A semmi semmilyen. Meg se érzem. De nem érezni,
az se jó sose. Legalább fájni, nyögni, sírni, vérezni
tőle, az már valami. A többi ember is féli a semmit,
azt hiszem, ezért van a vallás. Hogy valamit bemeséljenek,
magukat is meggyőzzenek, és megnyugtatókat higgyenek,
a nyugtatók benyelése helyett. A vallás azon pontok
halmaza a térben, mely mindig megmagyarázza a halált,
a halál meg azon, amely kitalálta nekünk a vallást.
Ők a jin és a jang. De csak talán, jelenthetnek bármi mást.
Utolsó kommentek