,, Attól kezdve nem évekkel, hanem évtizedekkel mértem az életet. A hatodik döntő fontosságú volt, mert ráébredtem, hogy majdnem mindenki fiatalabb nálam. A hetedik a legeseménydúsabb volt, mert azt gyanítottam, hogy már nincs időm a tévedésekre. A nyolcadik félelmetes volt, mert volt rá bizonyos esély, hogy az az utolsó. Amikor viszont a tizedik évtizedem első napjának reggelén arra ébredtem Delgadina boldog ágyában, hogy élek, az a kellemes gondolat suhant át az agyamon, hogy az élet nem olyasvalami, ami úgy úszik tova, mint Hérakleitosz hömpölygő folyója, hanem egy soha vissza nem térő alkalom, hogy forduljon meg az ember a rostélyon, és újabb kilencven éven át süljön tovább a másik oldalán. "
Utolsó kommentek