G. B.: „Arról is volt egy kisebb megvilágosodásom odafent Pesten, ahogy ott jártam, felvételizni: vannak ugye ezek a jó kis romkocsmák meg romkertek… Főleg a Kazinczy utcában, jobbnál jobbak, egy csomó. Talán nekem az is elég lenne, ha nem is valami nagy nemzetközi faszomtudjamilyen céghez mennék el kommunikációs munkatársnak, hanem valami ilyesmi, jóféle, nekem való kocsmánál vagy szórakozóhelynél helyezkednék el; én már azzal is tök boldog lennék, ha egy ilyennek a kommunikációjáért felelnék. Csak ki kéne választani egy nekem kellően tetsző helyet, és oda szerveznék igényes zenei esteket meg filmvetítéseket, és tök jól ellennék ezzel is. És ott ahogy pezsegne az élet, az a munkám gyümölcse is lenne egyben.”
K. V.: „Hát ha én egyszer szórakozóhelyet nyitnék, az tutira egy tengerpartra fazonozott klub volna!... De az is lenne a legmenőbb a városban.”
G. B.: „Na, megcsináljuk?”
K. V.: „Persze, jöhetsz munkatársnak, csinálhatnád a kommunikációját… De tényleg tök fasza hely lenne! Úgy oldanánk meg azt a tengerpartias imidzset, hogy homokkal rakatnánk tele – de csak is fehérrel! És medence is lenne – természetesen hullámmedence. De úgy, hogy a klub egyik oldalára fel lenne festve egy beach, és úgy lenne megcsinálva, hogy ahogy látod, veled szembe a falon jön-jön a homok, meg a víz, és egyszer csak találkozik az igazi homokkal meg az igazi vízzel!”
G. B.: „Baaaazmeg! Az kurva jól mutatna!”
K. V.: „Ja, ja, de úgy kéne, hogy egy másik falra meg egy bazi nagy akváriumot szerelni fel, és abban meg úszkálni fog – most figyelj – egy cápa!”
G. B.: „Húbazzeg. De azt beszerezni, meg gondozni… Most már hány milliónál járunk?”
K. V.: „Persze, persze, nehéz lesz mindezt összehozni, de hidd el, barátom, az a pénz azután simán megtérül! Ahogy jönnek majd az emberek, – és márpedig hidd el, ezt a helyet bizony zabálni fogják, mint a cukrot. Hát gondolj csak bele. Mennyien így reagálnak majd: cááááááápa? Igazi cápa is van a klubban? Bazmeg, öcsém, ODA megyünk! – Persze el kell majd kérni valamennyit, egyrészt a fenntartásáért, másrészt mert azért ez nem egy akármilyen hely. Ez egy kuriózum abban a városban, talán az országban is. Ilyen autentikus beach club? És még cápa is van benne? Hagyjad már. Oda jönne az összes holland meg akármilyen faszom turista is.”
G. B.: „Mi lenne a hely neve? Annak se kell akármilyennek lennie… Meg hogy a külföldiek is értsék…”
K. V.: „ ( . . . ) Coco Bongo!”
G. B.: „Naaaaa, ez mondjuk kurva jó lesz neki!”
K. V.: „Igen, és a külföldiek is majd mondják mind a buszon meg a villamoson, hogy hova megyünk? Hát a Coco Bongoba! Tu dö Coco Bongo! Ja, és persze, már bikinibe meg ingbe-gatyába beöltözve, mert a dresscode, ugye, dresscode is kell az ilyen helyekre: mindenki csakis úgy jön beöltözve, ahogy a strandra menne. Nem ám ilyen öltönyködés, mert a diszkóba megyek. Szokásos strandszett, mert buli a Coco Bongóban lesz! És nem is ott öltözve át. Már ott, a villamoson, bikinibe’ meg ilyenekbe’ jönnek.”
G. B.: „Max mondjuk télen.”
K. V.: „Jaaaa, ja, télen, meg esetleg ősszel, meg még ilyen kifejezetten hidegebb napokon fenntartanánk öltözőket, de amúgy nem. A felszolgálók meg, természetesen, ha már a beachen vagyunk, csakis fűszoknyás négerek lesznek. Egy pár csak, nem is kell olyan sokat alkalmazni belőlük. Meg lenne egy szoba, ahova el is lehetne vonulni… Mert az emberek ide úgyis ismerkedni járnának majd…”
G. B.: „Kúrószoba?... Most már itt tartunk?”
K. V.: „Persze, de nem illegális lenne ez, mert nem lenne ez úgy kimondva, meg a belépőjeggyel úgyse a dugást vásárlod meg. Hanem csak éppen, ahogy az az embernek sikerül, ahogy megismerkedik valakivel és úgy kívánkozik… Fő lenne a diszkréció egyébként. Csinálnánk ugyan felvételeket, nem azért… De azt csak arra az esetre, ha meg akarja tartani.”
G. B.: „Talán mielőtt bevonulnak a szobába, előtte meg kéne kérdezni őket, akár alá is íratva egy kisebb nyilatkozatot, hogy beleegyeznek-e, hogy a végén nekik adjuk a felvételüket, vagy hogy miután végeztek, semmisítsük meg a DVD-t.”
K. V.: „Igen, igen, ez így korrekt, és teljesen jogos eljárás is lenne. Hiszen az ő döntésük… Fhú, öcsém, ahogy most belegondoltam, mekkora lenne megcsinálni ezt a helyet! De csak pár százan férnének be biztosan, de azt is három héttel előre lefoglalva, hogy én már kétszer kimaradtam a Coco Bongós buliból, most tutira be fogok jutni! Vagy gyertek már, lefoglaltam, tutira bejutunk!”
G. B.: „Olyan lenne, mint a Diszkópatkányokban a Roxbury. Mindenki oda akarna bejutni.”
K. V.: „Ja, a lúzerek meg kinn maradnak… A csicskák… Na jó, nem, dehogy. Tényleg a gyorsaságon meg a mihamarabbi foglalásokon jutna a bejutás. Hogy épp te leszel-e az, aki jövő héten bejut a Coco Bongóba… Sose lehet tudni.”
G. B.: „Aztán ehhez a lehetőséghez, meg egyáltalán a hely fenntartásához, csak el kéne kérni ilyen három-négyezret belépőnek…”
K. V.: „Na igen, és éppen ezért lehet, hogy nem is Magyarországban kellene gondolkodni, mert ki fizetne ki ilyen háromezret egy klubra, ha pár száz forintból lemehet egy strandra, vagy ingyenesen a Laposra? Alig valaki. Pedig mekkora buliból maradnak ki. És tuti kúrási lehetőségük is lehetne. Na, tényleg ilyen Németországban vagy Hollandiában kellene inkább megnyitni. Csak a kezdőtőkét előkaparni lenne nehéz. De aztán… Tuti az üzlet.”
G. B.: „Vagy Új-Zélandon, ha tényleg majd kimész.”
K. V.: „Akár ott.”
Utolsó kommentek