Szegény Kacsa jól megéhezett egyszer, egy parknak padján várakozván, Budapesten. Ez abban a mintegy másfél éves, barátságuk történetében átmenetinek számító időszakban esett meg, amikor színész haverja, Gabesz, egy kereskedelmi csatornás napi sorozatban vállalt szerepet, és emiatt a fővárosba költözött; Kacsa nála járt ekkor, ez egyszeriben látogatóban. Csakhogy nagyvárosi semmittevésük kénytelenek lettek megszakítani, egy produkciós megbeszélés miatt: Kacsa úgy döntött, odakint várja meg addig is Gabeszt – de a várakozás szép lassan vég nélkülinek kezdett tűnni.
Te figyelj,
szólt be az irodaházba, barátja felé irányítva, Kacsa sms-e,
elmegyek kicsit, ennem kéne vmit, itt várj+ lécci
Azzal el is ment. De hova, de hova? Fogalma sem volt, melyik kajáldát is kéne kiválasztania, hogy a legjobban járjon, és semmiképp se pórul. Na, azt a sétálóutcát csak meg kellene nézni. Áhá, itt is van egy. Szép tágas, úgy tűnik, nagy ablakok, fények, meg minden, és még focimeccs is megy. Kiválasztotta az egyik, a tévével kicsit srégen-szemben elfoglalható helyet, és körmöt rágva, pincérnő nem jővén, a meccsre tekingetett. Bayern-Dortmund. Milyen jól vezeti a labdát az a… Valamelyik… Na, egy pincércsaj jön is. És milyen alulöltözött. Ez nem lehet az.
De igen, végül is a pincérnő volt. Elé lejtett egy kis úrihölgyi pukedlit, ezzel köszöntötte éttermükben. És megrázta kerekded melleit.
– Sikerült választanod?
Egy pillanatra fel se fogta, mire vonatkozott a kérdés. De jaj, bele se pillantott még a dizájnos-spirálos étlapba. Egy fél percet kérek, mondta kapkodósan szabadkozva, ne haragudj.
– Ó, igazán semmi baj – ült le mellé a lány, és elnézően megcirógatta vendége csupaszkás állkapcsát – Biztos még új vagy itt.
Kacsa össze is rázózott kissé ettől a szokatlan és váratlanul közvetlen pincérnői lépésen.
– Öööö, valóban. Meg ami azt illeti – mondta lábait gondosan a lány combjaitól odébb rakosgatva – Azt sem értem, mit jelentenek ezek a hamburger- meg szósznevek. Melyik például a kicsit-csípős?
– Amit kissé-csípősből ajánlani tudok – kezdte el műkörmös ujjvégeivel simítgatni a hamburgerfotós lapjait a pincérnő, hirtelen át is karolva Kacsának a vállát – Az a Hot Chickies, vagy még csípősebb a Soft Machine, de a Machine-hoz cserébe félárú üdítő is jár, előbbihez semmi extra. Emezzel talán jobban megéri, ha beengednél még valami folyékonyat is a szádba.
– Oké – nyelt egyet, kihúzván magát – Akkor azt hiszem, ezt ki is használnám, egy olyat kérek.
– Nem fogod megbánni – állt fel ültő helyéből, egy szépségkirálynő mosolyával elvigyorintva magát a lány – Máris hozom – mondta. És megejtett egy hastáncmozdulatot.
Milyen fura csaj ez, töprengett el Kacsa. Aztán átnézve egy másik sarokba, látta, hogy egy másik pincérnő is – nagyjából az előbbinek egyazon alkatú, sötét hajú klónja – hasonló riszálásokkal nyugtázza egy fiútársaság kéréseit.
Aztán egyszer csak, öt-tíz perc, ki tudja, kihozta az előbbi hölgy a hamburgermenüjét, zavarba ejtően mélyet hajolva az asztalon, majd jó étvágyat kívánva visszaegyenesedett és piruett-mozdulatokkal ismét távozott. De előtte megrázta a hátsóját.
Kacsa elpirultan – és csípős szósz verejtékében – megebédelgetett, majd intett, hogy fizet is.
– Ó, hát nem maradsz még? – szempilla-rebbengetés, oldalra biccentős fejtartás – Egy sörre, vagy a hátsó klubhelységben, valamire?...
– Nem, nem, nem, köszönöm – simított végig saját gyöngyöző homlokán Kacsa – ezzel igazán jól laktam, csak egy kis kaja hiányzott, meg a barátom már vár.
– Ja – egyenesedett fel fotogén fejecskéje a lánynak – most már értem. Ezerötszáz lesz.
Kacsa meglepetten kotorászni kezdett a tárcájában – csak egy hamburgermenü, ennyi? de hát végül is csípős volt, meg kóla is –, és átnyújtotta az összeget. A két papírszeletet a lány a mellei közé csapta, a melltartó rejtekébe. Egy utolsó didirázással még megköszönte a szíves látogatását.
– Én köszönöm – felelte el nem tűntethető elkerekedett szemekkel, távozóban.
Újabb sok perc mi sem történés után meg is jelent markáns kézfogással Gabesz, itt van már, ne haragudjon, hogy így elhúzódott.
– Ja, ja, semmi baj, megkajáltam közben – válaszolt. – De hogy milyen furák lettek ezek a pesti éttermek… – és elanyátlanodván tovább indult haverjával a pesti estbe. Ha ott vidéken elmesélné, el se hinnék.
Utolsó kommentek