Két kiscsaj lépdel be a képbe. Hirtelen, jobbról, gömbölydeden.
Mi Sárkányosnál könyöklünk. Sör-cigi. Mélázom egy üvegen.
Átmennek balra. Bikinik, ringó háj. Jó így a két hölgy nekem.
Játszani fognak, labda náluk. Nézem: tűnődöm a völgyeken.
És már fejemben is a vendégszoba, ahol már annyi mást is,
és senkit se valóban – de már gyártok új és új látomást is,
mint futószalag. Hogy hogy raknám őket, hol raknék Zs.-ket, K.-kat,
már a sötétben járok, délután, nappal, tervezve hibákat,
legyőzve realitást, fejben egyenként túl-törve több gátat,
távot, időbelit, magaméit, pántokat, fürdőruhákat,
és fejemben csókolom más-más lány száját, combjait, fenekit.
És hallom, hogy szerbül beszélnek. Jobb is. Hát hogy adnám be nekik?
Utolsó kommentek