Lehet, nem is olyan nagy szám, és hogy mindegyik turkálóban találni valami olyasmit, de akkor-éppen azon a lányon tök jól mutatott. Csak úgy hirtelen tárult elénk, egy pékséges bodegából pont kilépve. Kis szőke lányka, nálunk egy-másfél fejjel alacsonyabb, fülében a leereszkedő zsinórú füldugó, napszemüveg, saru, haja lófarokban himbálózott a tarkója és a feje búbja között félúton, és kis testén pedig csak az a nagymamaszett. Egyrészes, fekete ruhadarab, ruhaujjak nélkül, szabadjára engedve a karokat, csak gyengén ráborult a szövetke vállra; alul körülbelül combközépig ért, de nem lengedezett, és ami a lényeg, a fekete alapon rajta a régies, öregasszonyok otthonkáinak mintáira emlékeztető, kicsit keleties, rózsaszín virágok gyökértelen zuhataga. Komoly, hogy csinosan volt képes találkozni egy napsütötte testen a nénikés múlt és a kis szőke fiatallányos új kor.
Ez a két srácnak is feltűnt, akikkel éppen valami órára mentem. Beszéltünk valami szakdolgozatosat (ez akkoriban volt), és ahogy előhuppant a pékes bódéból, háttal, pont előttünk, rögtön elakadt a beszélgetés.
– Ez meg olyan... – bökte ki, csakhogy, végre, egyikünk – Jó kis... – csak szünetet tartott mégis, majd csak azért is kifejezte valahogy: – Jó kis IMIDZSE van ennek itt...
Meglepődtünk, mi, ,,másik ketten", de egyből értettük is.
– Netán tetszik az ARCULATA? – kontráztam rá.
– Jó a CORPORATE IDENTITY-je?? – kérdezett rá, újabb szakkifejezéssel, harmadikunk, egyik PR-es társam.
– Aaaz, az – bólogattunk – Kifejezetten.
És tényleg, és nem is tudok többet mit mondani ővele és üde látványával kapcsolatban, mindenféle elragadott felcsodálkozásnak illetve egyszeri-ismeretlen rajongásnak lehetséges verbális eszközhasználatain kívül. Üdvözlet bájos kis tavasziságának.
Egyet viszont nem értek: az otthonkát, amelynek mintáira emlékeztetett, vajon anno, nagyanyáink-nagyapáink idejében, hogy' nevezték el otthonkának? Na most elképzelem dédimet, született Babós Katalint, akit hosszú évek alatt a legtöbbször láttam otthonkában. Akkor, tételesen, ő otthon volt. She was being at home. Úgy folyamatában. De ha otthon otthonkában volt: akkor, gondolom, a ruha lehetett az otthonon belüli otthon. És ha az otthonkát kivitte az udvarra, vagy vitte volna a munkahelyre, ha lett volna, akkor az otthonka már nem otthonka? Elvesztette volna otthonkaságát?
És megérzek valami erotikus jelleget a névadásban. Van a néni. A mindenkori nénike. Volt az valamikor fiatallány is. Ha megfiatalítjuk, és olyan a időegyenesen olyan szakaszra helyezzük, hogy mindenképpen kelljen rajta lennie otthonkának is: akkor ahogy ő maga az otthonában van, benne a házban, akkor az otthonkába, mint otthon-ká-ba, mi is kerül? Hát többi ruhában a – maga a teste. A nőcske-test otthona a ruha maga. Akkor meg: anélkül már, el - lenne - menve az otthontól? Tehát... Amikor arra kényszerül, hogy nem köteles viselnie, és nem egyedül nem viseli, akkor a lány a legényével, a ruháik nélkül, szimbolikusan már nem ott vannak, és az ő játszadozásuk már, otthon-mentesen, ha úgy tetszik: vakációnak esik meg? Ruhátlan létük lenne a kirohanás valamiből? Az elcsámborgás? Az ellődörgés? A szabadságkivétel?
Ezt rejti magában az otthonkának a nem-otthonkai ellentét-sejtetése? És ilyen vakációkat jelenthetnének ma is, túl az otthonkás időkön, a pékbódéból kilépő kis szőke lányokkal közös ruhátlankodások is?...
Utolsó kommentek