Közeleg a karácsony, ilyenkor velünk szokta tölteni az ünnepet papa és mama is. Szenteste első óráiban, miközben mi tesók a fával bajlódunk, a szülők meg a halászlével, addig papára hárul a szaloncukor-csomagolás feladata, mama reszortjává pedig az ügyeletes sztorizás szokott válni. Az egyik ilyennél mesélte a mama – valahogy már szóbahoztuk előtte a neveket, meg a névváltoztatásdit –, hogy az egyik, szintén szépkorú ismerőse kitalálta, hogy megváltoztatja saját vezetéknevét, valami a meglévőnél jobban tetszőre. Erre papa váratlanul, humorát előrántva kiakadt: „Most akar nevet változtatni, ilyen idősen?! Hát meg van ez őrülve?!... Jó, hogy nem odaátról üzent, hogy írjatok már más nevet a sírkőre!...”
* * *
Szintén vicces párbeszéd volt, és szintén karácsony idején, de ebédnél, hogy a mama, egy régóta gyanússá lehetett hasonlóságot észre véve, a szakállas Gergő láttán felkiáltott: „Te Gergő! Így szakállasan, tudod, kire hasonlítasz most?! Latinovits-ra!!” Anya odasúgta a mellette ülő apának: „Csak az biztos nem csinált akkora kupit.” Erre a mama, ezt meghallva: „Hogy ki jár kupiba????”
* * *
Még kisebbek voltunk, és még nem nagyon voltunk tisztában vele, hogy mentek itt Magyarországon a múltban a dolgok, ezért persze hogy nem tudtuk, hogy annak idején mindenkinek meg kellett tanulnia oroszul, és az sem volt olyan egyértelmű, hogy a papának is. Kérdezi tehát öcsi: „Micsoda, te tudsz oroszul?” Erre papa, heves gesztikulálással, egy másodperc alatt oroszra váltva: „Hát én ne tudnék?! Zsbrrss ráprázzsu drodojttye blablablablablablablablabla!...” Lenyomta az orosz szöveget, és folytatást várva öcsi megkérdezte: „És franciául is tudsz?” „Hát persze, hogy tudok”, mondta papa, de túlzásba már nem vitte: „Bonzsúr!... Zsötem!...”
* * *
Papa egyszer azt is megkérdezte anyától: „Ti a picit azért neveztétek el Zsombornak, mert Zsombón laktok?” Erre anya: „Miért, apa, ha te Kunágotán nőttél fel, akkor miért nem lettél Ágota?!”
* * *
Vásárolni voltunk a mamával, és megláttam egy tasak, gyermeki fejjel nagyon izginek hangzó, karamellás tejet. Kérdeztem a mamát, nem veszünk egyet? Erre ő, készít azt nekünk anélkül is. „Miért, te tudsz karamellás tejet is csinálni?” Erre ő: „Hát milyen nagyi az, aki nem tud karamellás tejet készíteni!” Aztán, meglepetésünkre, tényleg megcsinálta.
És megcsinálnak nagyon sok jó pillanatot is mind a ketten, már régóta, a mai napig, amit köszönünk.
Utolsó kommentek