Nemrégiben zajlott egy vacsora melletti szokásos beszélgetés az asztalnál, ahol megütötte a füled, hogy kistesód ezzel meg ezzel, a ki tudja kicsodával HA összeköltözne, akkor. Mmmmiicsodaaaaaa, kérdezte anyád, miből, mégis hogyan, jó’van fiam, ha ilyenre van pénze, oké, mert nekik nincs. Azt el kell mesélni anyádról, hogy általában az a válasza erre meg arra, hogy nincs rá pénz, és még akkor is azt mondja, nincs pénz, ha történetesen van. Jó, de ez nálad is ki szokott ütközni (lásd bazsalyos-fogalmazta anyagiasságod), tulajdonképpen csak az ösztöndíj megkapásának sms-jelzésének napja erejéig érzed havonta egyszer, hogy van pénz, amint csökkenni kezd, már annál is inkább azt, hogy nincs. Így ütközik ki szépen az a jó öreg, – több mindenféle, horvát-, erdélyi-, kiskunsági-, felvidéki-, ilyen-olyan vérplazmákkal együtt – részbeni zsidó vérvonal.
Hát azt már nem tudni, mivel is folytatódott a párbeszéd, öcséd nyilván ellőtt egy heves mentegetőzés-kiegyenlítgetés sorozatot, nem arról volt szó, hogy, hanem hogy; és azt se tudod már, milyen kontextusban röppent fel öcséd albérletbe-kerülésének a képe, de több mindenben elgondolkodtatott, főleg a tesóid és lakhelyeik jelenlegi különbségeiről. Na persze évek múltán még érdemesebb lenne erről írni, ezt a listát újraírni, amikor már öcséd is lakik valahol, te is laksz valahol, amely-amely nem ez a ház, és nagytesód is valahol egészen máshol lakik, mint most. Ő már megjárt két-három albérletet, mint a látomásban öcséd, aludtál nála kilencedikes Etelka-sori sportcsarnok-beli Tankcsapda-koncert után Tarjánban, úgy, hogy voltak ott vagy heten-nyolcan, és egyik szobában WoW-ozás ment, másikban Viasat3-as pornó-nézés; segítettél cipekedni egy Boldogasszony-sugárúti, albérlet-szobákká alakított egykor egy nagy egészt jelentő polgári lakásba, ahova be volt építve egy hatalmas nagy szekrény, amivel egyszerűen nem lehetett mit kezdeni; és jártál hozzá nyelvvizsgára készülően latin-korrepetálásra, a Vitéz utcába, egy kisköpésre az egyetemtől, ahonnan egyszer még, az egész éjszakát felörlő, a tantárgyat együltő helyben gyorsan megismerő tanulásból rögtön át is indult letenni a vizsgát, véletlen mackógatyában és papucsban maradva. És talán volt is olyan albérlete, amelyben nem is láttad. Mindegyiknek megvolt a maga jellegzetessége: hol az ottmaradt, száradt kukoricadarabos és kávébögre-körfoltos asztal a cigizős, mindent kibeszélős, tipikus, mikrós, fémmosogatós panelkonyhában, hol a függönyös, hidegpadlós szobában tárolt, szagos görényketrec a laptop-kábelek és a földre hányt, akadémiai szintű, könyvtárba már visszavinni esedékes kötetek közt. Olyan jellemző tárgyak és környezetek, és annyira megszokottá égődtek be a tudatodba, annyira ismerősen szoktak visszaköszönni mások-mások albérleteiben és azok mögött rejtőző életeikben, mintha nem is csak öt-hét évbe lettek volna viszonylag röviden belesűrítve, hanem mintha már életek óta testvérek volnátok, és több életében és lakásában is láttad már volna.
Az elmúlt években pedig itt volt a koli (amivel most szakítani látszik): sokszor találkoztál azzal a kérdéssel, te miért nem lettél koleszos, ha a tesód igen. Ezt mindig leterelted azokkal az – egyébként igaz – válaszokkal, mint neked nem akkora gond a bejárás-buszozás (utálod, de nem annyira), csak fárasztó, meg idő- és tervezés-igényes (akárhová mész, az aszerint van, hogy előtte húsz-huszonöt perc busz, azelőtt meg nyolc-tíz perc séta, rettenetes), meg hogy nem akarsz ezzel is plusz out-put költségkiadást okozni itthon, meg ezért-emezért maradt a mamahotel. De valljuk be, volt nálad is, hogy besokalltál, és valami-valami változás kellett, és egyik változáseszköz lett volna az albérletbe-költözés, az észosztóval, de ezt a folyamatot egyéb változások is kísérték, amik beváltak, minthogy átrendszerezted az életed, meg hogy kiszálltál egy kapcsolatból, amivel már rég nem voltál megelégedve, meg jobban elkezdtél csavarogni, aktív-érdeklődővé váltál, meg talán más dolgokat is léptél. Az az észosztós albérletbe-költözés elég abszurd volt, olyan fazonokkal találkoztatok, meg olyan blőd ajánlatok jöttek, hogy az kabaré volt, és az ötlet elvetése is sajátosan történt: elmentél koktélozni meg rövidezni a gólyatáboros kettes csapatoddal, pontosabban ahhoz kapcsolódó öt-hat csajjal, a társaság egyedüli férfijának megtisztelő szerepének öltönyében, a Colibribe, ahol akkoriban még hétfőtől csütörtökig fél áron lehetett ezeket nyakalni, régi szép idők, aztán hazamentél, felébredtél, persze másnaposan, és kimondtad, ilyen hülyeségekre szívesebben költenél ezután is, mint az észosztóval közösen alkotott fűtésszámlákra. Úgyhogy ennyiben maradtatok. Azóta csak röhögtök a kisbajoros kancsó fröccs fölött, ha-ha, ilyen is vót.
Ezt, hogy hogy lehet kibírni a bejárást, és hogyan nem, öcséd részéről megmondani nem tudod, mindenesetre, azonos lakóviszonyban élve, egyre inkább látni a hasonlóságokat, azaz öcsédnek már ugyanúgy szüksége van Szegedre, egyre több minden oda köti, és neki is „a fél élete ott zajlik”, hogy még egy gyakran mondott közhelyt ellőjünk. Hogy fog-e Szegeden lakni az elkövetkezendő években, vagy marad ugyanott az érettségi után is, ahol van, úgy, mint te tetted, az a történetszál még várat magára, mindenesetre nemsoká leérettségizik, te diplomázol, nagytesód PhD-zik, szóval változások vannak alakulóban, és ezek újabb változásokkal járnak, te például Pesten folytatod, ami új életteret fog hozni, és egy másik életteret fogsz elhanyagolni.
És hármatok dolga megint mennyire más lesz!... Sok szerencsét.
Utolsó kommentek